Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
Hetvenkedők (Vasgyúró – Vass Laci bácsi)
fejedelemrül, Szent István királyrul. Mindenkiről. Ki akarom oktatni őket, mi van és mi lesz. Később is, száz év múlva mi lesz a magyarokkal. Ez a bölcsesség: előre megmondani, hogy száz-kétszáz év múlva mi lesz a világon. Hol tör ki a világ önakarata, önszabadság érzete. Színek nélkül. Nem a színeket kell figyelni, hanem hogy ki mit tesz a szent földre, ahol az asztalról enni is akar. Nemcsak enni kell az asztalról, de rakni is kell az asztalra, hogy a sánták, bénák, nyomorultak is ehessenek. Azok az erősekre várnak, hogy majd az erősek adnak egy karaj kenyeret, egy ital vizet. Ez így áll. A marxizmus erre tanította őket Szent István király egyenesen jó ember vót. Hagyott egy gyönyörű kereszténységet hátra. Maga hol kötött ki a nagy marxista elmélettel? Hogy néz ki az az ifjú, akit úgymond pogány módra nevelnek? Mi lesz avval? Semmi. Elvadul. Tarack lesz belüle. Hát igen. Vót itten tavaly egy eset. Én hallottam, mikor azt mondta régebben egy ember, hogy asszonynak kötelessége szülni, a lánynak meg dicsőség. Én hallottam. Itt tavaly öt lány hasas lett. Nem tudták már a gyereket elvenni tőlük, mert meghalt vóna. A családi háztul elment albérletbe a nőbarátjával. Most lett meg ezen a héten a gyerek. Mikor az apja egy bunkósbottal melléállt, hogy agyonütlek, ha nem mondod meg, hogy ki csinált föl. Hunnan kérjük az asszonytartást. Hát! Megb.. .tak húszán. Kérdezd meg tőlük, hogy melyik csinált föl. A marxizmus erre tanította őket. SzégyeUje magát a magyar állam! Bányászcsillag vagyok. Öt újítást vezettem be Pécsen a bányában, ahol a filozófiát befejeztem Kant és Laplacé nyomában. Betyár erős vótam. Két mázsát most is jól viszek még. Cementes zsákot, ha a hátamra rakják az autóról. Beviszöm a raktárba. Még most is megcsinálom, hetvennégy éves koromba. Általába a tudásért, józanságért, az erőmért tisztelnek, meg hát a bölcsességemért. Budapesten is dolgoztam. Onnan mentem nyugdíjba. A nagy központi villanyvállalattul. Kábelfektető kubikosként dolgoztam öt évig. Baleset nem ért, táppénzen egy napig se vótam. Hetvenkét éves koromba elkergettek. Szégyellje magát a magyar állam! Most is dolgozok a té- eszbe intenzíven. Életembe a hasam se fájt. Úgy is fogok meghalni erőbe, egészségbe. Úgy lőhet, földhöz vágom magam, mint a kólikás ló, osztán jó van. Szép mese, ugye? Máskülönben bikaszakértő vagyok a téeszbe. Tízezer forint a fizetésem. Négy a nyugdíj, hat a kereset. Ma a kisembernek nem parancsol senki se. Azt csinál, amit akar. Azt eszik, iszik, amit akar, mert ebbe az országba minden van. 209
