Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)

Ördöngösök (Veszettdoktor és társai)

Az nyilván pétöri lány vót. Osztán egy szomszéd legény, suszter, az ud­varolt neki. Oszt együtt haza, aszongya, tudja, mondja anyámnak, beteg a nagylány, ahova udvarolok. Akkó egy kiskutya vót náluk. Oszt akkó olyan félfolyosó vót, oszt oda behúzódott a kutya. Megharapta a lábát, ekapta a bokáját, és a lány mögveszödött. No, akkó hittak neki valakit. De úgy tu­dom, hogy Veszött. Sándort, ahogy akkó hallottam. Osztán attú a Pistátú tudtuk mög, hogy mi vót. Úgyhogy az a Veszött Sándor valami kilenc vala­mit szödött össze, kilencféle valami gallyat, és ahhon még valamit tött hozá. És akkó azt mondta neki, hogy egy nagyon tiszta fehér ruhát teríjjenek a bi- gyóra, és majd oszt kipisálja. Kilenc kiskutyát pisát ki. Ez a legény mondta anyámnak. Ezt tudom, jut eszömbe. De ez így is vót. De az a lány má olyan vót, hogy se orvos, senki nem tudott rajta segíteni. Ez a Veszett Sándor mögcsináta azt neki, hogy möggyógyút. Oszt aszongya, hogy úgy ordított, mint egy állat az a lány. Húszéves lány vót. Aszonta, ha űk nem érik ezt, a lány möghal. (Tápai Pálné, Csanytelek) 9. Itt vót egy öreg tana a fűzfán belül. Osztán elmöntek a Sinkáhon, oszt olyan teát csinát. Mögmondta, hogy kinek adjanak a teábul, anélkül, hogy hozzáért volna, vagy a kutyát látta volna. Utána még azt is mögmondta, hogy ennek a személynek is adjanak, mer az is közel vót, pedig az illetőt nem is látta. Azt is tudta a kutyárul, hogy hun járt, mög mikor. (Bereczki Mi­hály, Mindszent) 10. Anyukámat mögharapta a veszött kutya. Oszt ev itték Szögvárra Veszött Sándorhon. Oszt aszonta, hogy egy csumáva addig dörgöljék a seböt, még az nem vérzik. Oszt aztán mög kék posztóval türűgették azt be. De nem használt. (Buda Mihályné, Baks) 11. Veszett Nagy Sándornál azt hallottuk, meg láttam is, meg vót is nálunk a lakáson, hogy féltek tííle. Azér mer Veszett Nagy Sándor vót. Gyógyított. Ilyen hosszú gyökérrel. Nem tudom, hogy milyen gyökér vót az. Nem na­gyok vótunk akkor még. Még Rózsa Sándort is gyógította. Meggyógyította, hogy ült a lóra, oszt ment tovább. (Téré Istvánná, Szentes) 12. Még kislány vótam, és hetvenhat éves vót a nagymamám. Az mesélte, hogy ez a Veszett Nagy Sándor ilyen rontásokkal is foglalkozott. Nálunk vót Tömörkény szélibe az a rontó keresztje, és állítólag ott fordította meg ezeket a rontásokat. Én is csak nagymamámtól hallottam, hogy éfélkor kel­8. 177

Next

/
Thumbnails
Contents