Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
Jegykendő a forgószélben (Boszorkánytörténetek)
Egy öreg bácsi mesélte, hogyha elhagyott a férjem, annak szőrözzek mög egy törülközőjit. A legközelebbi halottnak tőgyem a koporsójába. Azzal el van temetve. És a férfi akkor lösz férfi, ha abbul a koporsóbul kikerül mégegyször az a törülköző. Vagy pedig, ha kútba dobjuk annak az elhagyott valakinek a ruhadarabjait. Amikor a kútbul az ki lösz véve, akkor lösz férfi mégegyször az vagy pedig nő. (Kovács Jánosné, Makó) 11. Két lányt biztatott egy fiú. Az egyik lány osztán várt rá. Azután emöntek szömre. Mán elindultak az esküvőre is, osztán mögesktidtek. Ahogy gyüttek kifelé, valami fehér liszt vót a templomajtóba elszórva, valami rontás. A fiú csizmája orra beleért, a lány azonban egészen belehágott. Mikor forgatásra került a sor, fölzsugorodott keze, lába. Osztán már nem bírták mögforgatni. Vitte az apja Bébre. Aszonta, dúsan mögfizetöm, de a bübájosasszony se tudott rajta segíteni. (Fekete Szilveszt érné, Makó) kukoricával 12. Hát hallja, én ismertem a Nyírinét, a Róza nénit. Errű én beszélek. Az én édesanyámat az rontotta meg. Gyütt a nagymisére édesanyám, Nyíri Miskáné is vót vele. Édesanyám mikó hazagyütt, olyan beteg lett. Kukoricára hágott rá a körösztbe. Akkor hazament, de olyan beteg lett, hogy nem bírt mit csinálni. Aszongya édesapámnak, jaj, de beteg vagyok. Én olyan beteg vagyok, aszongya, hogy nem tudok mit csinálni, aszongya, ott a sarkon szét vót szórva kukorica, oszt arra hágtam. Hát hogy attul-e, mástul-e, aszongya, de ott van egy csomó kukorica, abba beleléptem, oszt olyan beteg vagyok, hogy nem tudok mozdulni. Édesapám meg, ugye, vadőr vót. Hazagyütt, aszonta, na, az anyád ere-aráját, Nyírinének. Majd máhon egy hétre, ha gyiisz ki a templombul, a fegyvert rádfogom, hogy megmondod-e, hogy te csináltad azt vagy nem. De ez olyan igaz, minthogy itt vagyok. Édesapám ement utána a templomba. Kívül állt, mikó gyüttek haza. Aszonta neki: Annus néni, gyüjjön csak ide! Aszongya: mit akarsz? Aszongya, idehallgasson kend, látja kend ezt a puskát, ha meg nem mondja, hogy kend szórta el azt a kukoricát oda, vagy kend rontotta meg a feleségem... Ne bánts, Andris, ne bánts! Én hajítottam oda, de nem a feleségednek, aszongya, hanem másnak, aszongya, oszt ű hágott bele. Ez igaz vót. Osztán elgyütt. Hogy mit csinált neki, az nem tudom, csak megsímogatta, oszt nem mindjárt jobban lett édesanyám. (Dinnyés Andrásné, Apátfalva) 10. 12
