Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
A Teknyőkaparó (A szegedi nagytáj táltosa)
egy nagy vihar, az összes háztetejit levitte neki. Le a Macskásba. Úgy a tetejit fölkapta egészbe és levitte a Macskásba (Macskás: tó a falu szélén.) Oszt ez tátos vót. Én nem tudom, valami könyvük vót nekik, olyan könyvük, oszt azt olvasták. Hogy fölfelé olvasták, akkor olyan szélvihar lőtt belüle, mán mikó osztán mögelégödtek, akkó lefelé olvasták, oszt elállt. Én így tudom, én így hallottam az öregektü. Ha befelé olvasták akkó gytitt, ha visszafele olvasta, akkor csöndesödött. (Király Antalné, Sándorfalva) 14. Valami zsidónál vót egy kocsis, oszt annak születött ilyen gyeröke, hogy foggal. Na oszt gyütt valami ilyen nagy borulás, oszt akkó gyűrtek ilyen kicsi embörök. Ugye azok vótak a tátosok, oszt el akarták vinni azt a gyerököt, aki foggal születött. Mit tudom én, az anyja a kötőjit törte rá, mert ha az anyja előtt kötő vót, oszt letakarta a kötővel, akkó nem bírták elvinni. (Rabi Józsefné, Csengek) 15. A nagyanyámtú hallottam a táltosokról. Ű még olyan kislány vót, oszt a nagyanyám kiszombori vót. Azt mondja, hogy hát kinn vótak aratni az ura- ságoknál, azt mondja hogy hát vót közöttük egy tizenkét éves gyerök az apjával mög az anyjával. Oszt aszonta a gyerök az anyjának mög az apjának, hogy hát ű déli tizenkét órakor, űneki el köll mönni. De oszt akkó az apja aszonta neki, hogy hát szaladjon, oszt akkó mikó eléri az a tizenkét óra, akkor az inget dobja le magárul. Azt mondta a nagyanyám, hogy meggyulladt az inge a gyeröknek, de a gyerök osztán úgy elmönt, hogy soha az életbe nem gyütt vissza többet. Aszonták, hogy hova mönt, nem tudták ük se. Az foggal születött. (Tóth János, Kláirafalva) 16. Vót a falunkba, aki foggal született. Én is avval születtem, de kivette ez a bábaasszony, kit beszéltem, hogy hurcolásztam a betegekhöz. Két fogam vót, de a vén kutya kivette. Sokszor is szidtam érte, egye meg a fene kendet, minek vette ki kend ki a fogam! Egyen meg a fene, aszongya, akkó odavónál a fenébe! Na az is foggal született, de nem vették ki neki. Hét esztendős korába, állításuk szerint az ottani lakosoknak, akik ezt látták, egy áprilisi forgószél fölemelte és elvitte. Sose került vissza. Tetszik tudni máig is, már megettem a kény erem javát, de semmitül nem féltem életembe, de a forgószéltül féltem. Tizennégy esztendős koromba egyszer így fölemelt ennyire a földtül. Pedig szülém megmondta, mert ű tudta, ha gyün a forgószél, bal kézzel csapjál bele. Hiába csapkodtam, csak így imbolyogtam. (Tóth G. Lajos, Fábiánsebestyén) 115
