G. Tóth Ilona: Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc szegedi dokumentuma a Csongrád Megyei Levéltárban - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 28. (Szeged, 2000)
Dokumentumok és regeszták 1848. március 15–1849. július 30.
Annál fogva, miután, sz. kir. Szeged városa maga, az ide alá zárt határozat szerint, a kövezet vám szedést, jelen körülményekben, felfüggesztette, kérjük nagyméltóságodat: hogy bennünket is, javadalmi szerződéseinktől egy bizonytalan időre, mindaddig, t. i., míg a rendes közlekedés e vidéken helyre nem áll, felmenteni kegyeskedjék, s a kifizetett, egy hónapi járandóság visszafizetése iránt, intézkedni méltóztassék, annyival is inkább: minthogy szerződéseinkben nem lévén lekötve az, hogy háborús időben is köteleztetünk fizetni; mi, amily békés időben a javadalmakat kibérlettük, a javadalmak használatját, a bekövetkezendő rendes folyamú időben, szinte szerződésünk értelmében, folytatandjuk, jelen körülményekben azonban, tetemes károsodásunk nélkül, midőn a közlekedés teljesen el van zárva, a haszonbért tovább nem fizethetjük; de úgy vagyunk meggyőződve: nem is lehet kívánni, hogy fizessünk, mert, ha a használatra kitett tárgy hasznavehetősége megszűnt, a szerencsétlenség nem a bérlőre, hanem mindig a tulajdonosra háramlik. Egressi Péter, bérlő; Reiter József, bérlő; Májer József, bérlő, Nagy József, bérlő; Götz János, bérlő. Miután... folyamodó bérlők, a városi javadalmaknak hasznát nem vehetvén, töllök a bérfizetés alaposan nem igényeltethetnék, valamint mindenki, különbség nélkül, a javadalmi díjak fizetésétől, március 1-től bizonytalan időig, ezennel felfüggesztettnek, oly formán: hogy az illető javadalmak kezeléséhez tartozó eszközökre, folyamodók felügyelni, és amennyiben használtatni kívántaménak, azokat, használatra, minden díjfizetés nélkül, által adni pártolván, a felügyeletre fordítandó költségeiknek, e város általi, megtérítésére igényt tarthatnának, és minthogy, e város javadalmi haszonbéreinek felfüggesztése által, a városi pénztár havonként 1545 pft fogyatékot szenvedne, nehogy ezen hiány által, a mindennapi közszükségek fedezésében, fennakadás legyen, miután, a honvédelmi bizottmány által... kiadott rendeletben, akár községek, akár pedig egyesek, mindazon károkért, melyeket jelen hadjárat miatt szenvednek, kárpótlással biztosítanak, országos biztos, s vezér főispán, gróf Batthyány Kázmér, jelen intézkedésrőli tudósítás mellett, megkerestetend: miszerént, e városnak havonként 1545 pftra rúgó kárpótlása irányába közvetlen, avagy közvetve, hathatósan intézkedni méltóztassék. A tisztelt közgyűlés végzése folytán van szerencsénk jelenteni: miképp mi még akkoriban, azonnal, az illető bérlőket a Tisza hídnál szükséges kijavítások megtételére, s a hídnak jó karban állítására felszólítottuk, kik is a kívántakat teljesítvén, midőn a hidat most megvizsgáltuk, azt jó karban találtuk, annak állapotáról és a teljesített munkák iránti jótállásról, az illető készítőmester által adott tértetvényt, ezennel bemutatjuk. Vé- kess Ferenc, kirendelt tanácsnok, ifj. Pintér János, számvevő. Alább írt a Tisza hidat megvizsgálván, és résziben kijavítván, ezennel vallom, s bizonyítom: hogy annak minden részei jelenleg jó karban vannak állítva, s az egész híd, a vasláncokat kivéve, a legjobb állapotban találtatik; valamint szinte az általam készült munkákért kezeskedem, s azokért mindenkor felelni kész leszek. Terhes József. A folyamodó bérlőknek lemondása elfogadtatván, a kibérlés alkalmával általuk letett biztosítéki összeg akkor, ha hogy a híd, s hozzá tartozó eszközök, annak rendje szerint átadattak, melyeknek is e város részére való átvételével a jelentő küldöttség ezennel megbízatik. Pintér János, főpénztámok által, a városi tárból visszafizettetni fog. Többnyire, július 1-től kezdve, a Tiszai híd 10 hónapokra, közárverés útján bérbe adatand, és valamint a bérleti feltételeknek az újabb törvények értelmébeni kimunkálására és az 42