G. Tóth Ilona: Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc szegedi dokumentuma a Csongrád Megyei Levéltárban - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 28. (Szeged, 2000)

Dokumentumok és regeszták 1848. március 15–1849. július 30.

hadi választmány felhívá tisztelt lovassági őrnagy urat, vagy segédjét a csapat vezérleté­re, oda nyilatkoztak, hogy jelenleg alkalmas lovaik nincsenek (pedig Szegeden vásár volt, és jó ló elegendő), a csapatot nem kísérhetik, és így a lovasság, minden vezértiszt nélkül, elmozdíttatott, helyét elfoglalandó, ezt mellőzve, mai napig, a nemzetőrséget, kiknek gyakorlatra nagy szüksége van, máig ki sem állíttattak, pedig ha fizetést igényel­nek, és kényelmes lakást, lótartást követelnek, akkor a kötelességről megfelejtkezni nem kellene, a végett, az illető őrnagy urakat, kötelességek teljesítésére felszólíttatni, a kö­rülmények igénylik. Korda János, térparancsnok. 513 sti 27/1849. január 1. (23) 514. Szeged város hatóságának a haza iránti kötelességeinek teljesítéséről meggyőződve lévén, midőn ezen alapra fekteti e bizalomszülte felelősséggel párosult eljárásnak szigo­rú sikeresítését, egyúttal Philippovics Miklós hadifoglyot, mint a hazára káros, és ve­szedelmes egyént, szoros és felelős felvigyázásuk alá rendeli, oda utasítván önöket, miképp: 1. Minden kebelükben létezhető, többi hadi és álladalmi foglyoktól tökéletesen el­különítve, elzárva, külön felvigyázás mellett, őriztessék, a szabad kijárhatás, még szoros őrizet mellett sem, engedtetvén meg másképp, mint minden ötödik napban, félórányi időre, oly helyen és alkalommal, midőn és hol, senkivel sem találkozhat, és tökéletes biztonságban vagyon. 2. Mindazon eszközöket, melyek által bármi módon, jelen viszonyainkban, ha­zánkra nézve káros következésű cselekvéseket, közhatalmának: nevezetesen, írószerek­től és bármi ehhez hasonló, és tudósítást, vagy más e félét eszközölhető módoktól, szi­gorú óvatosságba tartsák. 3. A szükséges élelmezés és tartás iránt, az álladalom által megtérítendő költsé­gekre intézkedjenek, végre 4. Meghagyván önöknek, miképp, rendkívüli esetekben azonnal, rendesen pedig, minden 30 napok elteltével, a fogolyra nézve, tiszti jelentésüket, a honvédelmi bizott­mányhoz megküldeni, kötelességüknek ismerjék. Teljesen felhatalmaztatik Szeged város mindazon rögtöni intézkedések megteheté- sére, melyeket, a netalán felmerülhető, pillani (pillanatnyi) szükség, a haza ily veszélyes ellenségének ártatlanná tételére nézve, igényelnek. Az országos honvédelmi bizottmány tagja, Madarász László. Phillipovits tábornok úr illő elszállítására, egy kényelmes födeles kocsi szükségel­tetvén, megkeresem a tisztelt tanácsot, miszerint e célra, a rendelkezése alatt álló hintók közül egyet, ide rendelni ne késsen, mely, fennírt tábornok urat, Vásárhelyig viendi. Egyúttal felkérem a tanácsot, a pénztárába találtató apró pénzeket rendelkezésem alá bocsájtani. gróf Vécsey tábornok. 514 sti 45/1849. január 4. (41); Philippovics Miklós hadifogoly személy leírása: Vallása R. Cath; Szüle­tési hely: Gotpits, Leccani határőrség; magassága 5’ 8”; Arcza kerek, szeme barna, haja ősz feketés, szakálla nincs, Bajsza fekete, életkora 52 év; saját keze aláírása: Philippovics. Hogy nevezett foglyot, 627 szám alatti, miniszteri nyílt rendelete következtében, Szeged városa hatóságának átadtam. Virág Gusztáv: sti 50/1849. január 5; ...városunk fogházában lévő politikai, álladalmi foglyok számának, azokkali bánásmódok közlését 265

Next

/
Thumbnails
Contents