G. Tóth Ilona: Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc szegedi dokumentuma a Csongrád Megyei Levéltárban - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 28. (Szeged, 2000)

Dokumentumok és regeszták 1848. március 15–1849. július 30.

János, Varga István, Madarász János; miokbóli haza bocsájtásuk, a nékiek adott úti le­vélből ki nem tűnne, főkapitány Farkas János, a nevezett önkéntes honvédek szoros für- készésével, és térparancsnok, Korda Jánosnak, illető zászlóaljhozi kísérés mellett, leen­dő elküldésük végetti átadásával, megbízatik. 508 sti 4340/1848. december 27. 509. Vezérletem alatt, a Becskereki táborba kiindult lovas század, dandári parancs kö­vetkeztében, ide, Török Becsére rendeltetett. 4 nap múlva azonban, annak szolgálati ideje lejár, itt pedig, legalább egy lovas század, elkerülhetlen szükséges, minthogy itt, egy igen hosszú vonalt kell őrizni, a Becskereki dandár most lovasokat nem nélkülöz­het, ez szerint, kénytelen vagyok ezen tisztelt közönséget felszólítani, miszerént, az itt lévő század felváltására, azon, még Szegeden lévő harmadik lovas századot, mentül ha­marább, annál is inkább, kiindítani szíveskedjenek, minthogy az itt lévőket addig, míg más század által fel nem váltatnak, dandári rendelet szerint, el nem bocsáthatom, tovább pedig, mint tíz napig, ezeket itt, szolgálatban tartani alig lehető, minthogy az ellen azon nyílt rendelet által vannak biztosítva; nehogy azonban a Szegedi lovas nemzetőrség módfelett terheltetnék, írtam egyúttal a bánáti főparancsnokságnak, hogy ezentúl, a Verseczi táborba Szegedi lovas nemzetőrség nem mehet, és a jelenleg ott lévő, mikor a szolgálati ideje ki fog telni, felváltás nélkül haza térend. Tar őrnagy. 509 sti 12/1849. január 1. (8) 510. A megtámadott haza védelme érdekében, az országos honvédelmi bizottmány ren­deletéből, reggeli szóbeli értekezésem után, még ezennel, hivatalosan felkérem, hogy a fentírt város közönségére esett, de mindez ideig ki nem állított újoncainak hátralévő részét, legfólebb hat nap alatt, kiállítani, s a helyben lévő honvéd főparancsnokságnak átadni, felelősség terhe alatt, hazafiúi kötelességének ismerje. Hadügyminiszter megbí­zásából, G. Török Bálint. 510 sti 13/1849. január 1.(9) 511. Rigyiczky István ügyvédnek, köröztetése iránt kiadott rendelet visszahívását kérő folyamodványa, ezen városi közönségnek, véleményes jelentés végett, mellékletben át­küldetik. Az országos honvédelmi bizottmány tagja, Madarász László. 511 sti 18/1849. január 1.(19) 263

Next

/
Thumbnails
Contents