G. Tóth Ilona: Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc szegedi dokumentuma a Csongrád Megyei Levéltárban - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 28. (Szeged, 2000)

Dokumentumok és regeszták 1848. március 15–1849. július 30.

Megkéretik a fent jelölt városi tanács, ezen két honvéd, úgymint Hergovics és Ki­rályi átvételére, s addig ott tartására, míg, a mellékelt jegyzet szerint, az álladalomnak okozott költségeket munkája által megtéríti, utána szabadon bocsájtathatván. Őrnagy úr beteg lévén, Sóth százados. Kondor József, dolgozóház nem léte miatt, át nem vetethetik. 357 sti 3727/1848. szeptember 18. (2312) 358. A számos kellemetlenségekből, melyek a helybéli nemzetőrseregnél, a mindennapi őrszolgálatbani helyettesítés miatt, előfordulnak, valószínűséggel következtethetni, hogy ezen tárgy iránt, a nemzetőrnél vagy nincs szabály, vagy ha van, ez nincs foganat­ba véve; aminek már csak azért is véget kell vetni, nehogy, mindennap előfordulván, ezen kellemetlenségek közönséges elégületlenségre fajulhassanak. Hivatalos tisztelettel kérem tehát a tisztelt városi tanácsot, a létező szabályokat velem közleni, vagy ha még nem léteznének, a szolgálat érdekeit úgy, mint az egyes polgárokét, szokott bölcsességé­vel megfontolva, e tekintetben mihamarább határozni. Szilavetzky, őrnagy. 358 sti 3743/1848. szeptember 25. (2322) 359. Tábor ellátási kormánybiztos úr rendeletéből, Barakovits György, szőregi jegyző, ki a megszökött erdélyi oláh zászlóaljnak szökésre szükségelt kocsikat kiszolgáltatott, s őket, megszökésük után, még meg is vendégelte, elfogatván, mint értésemre esett, jelen­leg is Szeged városa börtönében fogva tartatik, miért is meghagyom a tanácsnak, hogy ellene a vizsgálatot elrendeltesse, s elkövetett bűnös merényeiért, mielőbb megfenyíttes- se. Beöthy őrnagy. 359 sti 3744/1848. szeptember 25. (2323) 360. Rendelet A nemzetgyűlés által, a haza megmentésére felajánlott, 42 ezer főből álló hadsereg kiállítása körül kibocsátott rendeletek pótlékául, ezennel közhírré teszem, hogy a belé­pendő újoncok, a hatóságok által fizetendő, 20 pft foglalópénzt kapnak, mely által a nemzet képviselői határozathoz képest, 4 évi szolgálatra köteleztetnek. Ezúttal kötelességévé teszem minden hadfogadó parancsnokságnak, a már a Had­ügyminisztérium útján, e tárgyában kelt rendeletek folytán, hogy a hatóságoktól a kiállí­tandó újoncokat rögtön átvevén, azokat a honvédsereg számára beavassa és a legszüksé­gesebb ruhaneműekkel, ú. m. köpeny, nadrág, topány, fehérruha és sapkával leendő el­látásukról, valamint szinte kellő fegyelem alatti tartásukról szorgalmasan gondoskodjék. Gr. Batthyány Lajos. 189

Next

/
Thumbnails
Contents