G. Tóth Ilona: Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc szegedi dokumentuma a Csongrád Megyei Levéltárban - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 28. (Szeged, 2000)

Dokumentumok és regeszták 1848. március 15–1849. július 30.

már a Tisza vize magas állására rendkívül feldagadott, a töltések munkája annyira haladott, hogy nemcsak azon évi nagy vizeknek ellent állottak, hanem a reá következett évekbeni rendkívüli legmagasabb állású árvizektől is megmentetett általuk a 2000 holdnál terjedtebb Baktó nevezetű térség. Annyit szakértőleg állíthatok, hogy ha 1836. évi novemberben kezdett mintegy 4000 öl hosszú és roppant tömegű töltés munkája előre látólag általam azon rövid, és téli idő alatt úgy nem intéztetett volna, az 1837. évi tavasszal bekövetkezett; 1847. évig, és így 11 évig majd csaknem folytonosan tartott, és közbe-közbe az eddig tapasztalt legnagyobb vízállást is meghaladott áradások miatt azon töltések munkája mai napig is aligha elkészült volna. Mert ha azok az első 1837. évi áradási vizet fel nem tartóztatták volna, a vállalkozókat igen nehéz lett volna reá venni a munka ismétlésére. Ennek igazolásául a nemes várost szinte érdeklett, és az Országos Tisza Társulat által most munkába lévő tápé-allgyevi töltésezési munkát hozom fel, mely köztudomás szerint már pár év óta vajúdik, és a várva várt magzatot, még nem, lehet, hogy csak tíz vagy több évek múlva üdvözölhetjük; pedig előre látó, célszerű intézkedésekkel eddig is annyira lehetett volna vinni, hogy az illető birtokosok földjeiknek már az idén is vehették volna hasznát.

A Baktói töltéseknek nemcsak azon hasznuk volt, ami a kiszárított földekből bejött, és jelenleg is bejön, pedig ez sem megvetendő, mert most is évenként pengői 10 000 fkát jövedelmez, hanem azoknak el nem készülhetésük esetében mily nyughatat- lanságoknak, költségeknek, és veszedelmeknek lett volna a nemes város kitéve 1844, 1845. és 1846. években, amidőn a Tisza vize magasabb állásban volt, mint 1816. és 1830. években; mindenki képzelheti, aki ezen vészteljes évekre vissza emlékezik.

Ezeknél fogva fáradságom jutalmazásául, és a fenn említettek elösmeréséül nékem 1838. évben ugyan a Baktó földekből a nemes város által 25 holdak 8 évekre használatul engedtettek. Letelvén 1844. év végével ezen idő, akkoriban ismét folyamodtam azon földeknek örökösen való által engedéséért, hanem eztet meg nem nyerhetvén, a nemes város ismét 8 évekre használatul engedte által. Ez felsőbb helyre terjesztetvén fel, és ottan helyben hagyást nem nyervén, a nemes város által 8 évekre holdjától fizetendő váltói 4 fkért engedtetett által. Erre azonban tudtommal még ekkoráig megerősítés nem érkezett.

E szerint 8 évekre a nemes város által ismét által engedtetvén, egy részét 1845. évben lóhere maggal vetettem be, de ez az akkori rendkívüli nedvesség, és a földnek már lapos fekvése miatt kiveszett. Ezt ismételtem 1846. évben is, akkor ismét hasonló okból még csak ki sem kelt, és így 1847. évben újra kelletett harmadszor be vettetnem. Melynek folytában csak az idén kezdhetném használni, ezutáni években reményihetem a három ízben bevetett igen drága lóhere mag költségének megtérítetését.

Ezeknél fogva kérem a még hátra lévő 4 évekre a kérdéses földeknek meghagyatá- sát; ha pedig a nemes város az eddigi képviselői által némükép jutalmul, néműképp el- ösmérés jeléül engedett adományt megsemmisítené, minthogy azon földeknek egy része lóhere maggali bevetésével, más részének pedig az idén általam hordatott nagy mennyiségű trágyáztatásával nagyobb költségeim lennének befektetve; s ezeknek vissza pótlását csak ezután reménylhetném, azokat legalább a még hátra lévő 4 évekre meghatározandó mérsékelt fizetés mellett meghagyatni méltóztasson, annyiból is inkább, mert az

165