G. Tóth Ilona: Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc szegedi dokumentuma a Csongrád Megyei Levéltárban - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 28. (Szeged, 2000)

Dokumentumok és regeszták 1848. március 15–1849. július 30.

kezeiben, ha annak észszerű használatára nem oktattatik, nem érleltetik: és fájdalom, mind eddig a szegedi köznép nagy része e tekintetben igen csekély figyelemre méltatott. És ez való tény, Uraim! Egy hava már, hogy a dolgok ennyire haladta után, kénytelen vagyok magam is ezt tapasztalni, s nem is remélem, hogy meghalljam egyhamar az üd­vözítőként várt szót, melly az elmellőzött köznép szellemi szegénységén javitni ipar­kodnék, pedig mi szépen összeillenék e tárgyróli értekezés a szószéki vallásos beszé­dekkel, csak akarat, s közügyért égő kebel ne hiányzanék! Legyen azonban szerintök, hogy a köznép, jelen állása fölfogására, csak évek után leend képes eljutni, de az még sem lenne szentségtörés, úgy hiszem, ha a Ministeriumnak e tárgybani üdvös rendelke­zését, az illetők kegyeletes szavaikkal fölfogatni, s életbe léptetni iparkodnának! A Mi­nisterium ezer teendői közt sem feledkezett meg a köznépről, adott számára egy vezér­lőt /:értem a Népbarát czimü lapot:/, mellynek segítségével, még az értelmiség tisztább ege föl nem derül reá, bizton haladhasson a szokatlan joggyakorlati utón: és váljon, a szegedi köznépet értesítette e már valaki, hogy létezik számára illy vezér, mellynek már több alkalommal érzé hiányát? Sajnos, hogy nemmel kell felelnem; e részben lelkésze­inktől várhattunk mindent; de mint köztudomású dolog, őket Márczius 15-dike egy sa­játszerű regióba ragadta, s ez idő óta, midőn épen segédkezeikre legnagyobb szükség volna, őket a nép érdekében tenni, vagy szolani hallani nagy ritkaság. Ha már annyira elhanyagolt állású e részben a köznép, hogy a továbrai halasztgatás csak veszélyeztetné a nép kifejlését, legyen figyelmes a Tisztelt tanács alázatos indítványomra, s intézkedjék bölcs belátása szerint az említettem néplap érdekében; a fáradság, mellyet e szent ügy fölkarolására forditand, illatos áldozat leend a haza, s a nemzetiség oltárán. Legyen példa Szeged érdemes tanácsa, hogy még egy részről a köznép ügyeit dicséretesen keze­li, az alatt, annak szellemi szükségeiről sem feledkezik meg. Már több hete, mióta ezen úgy nevezett "Népbarát" üdvösen működik szerte hazánkban a lelkes köznép fogékony kebleire; s dicsekedhetünk e mi ezzel köznépünk irányában?! E szerint, újonnan hivat­kozom a Tisztelt tanács buzgó hazafiságára, s kérem, karolják fel az árván hagyott ügyet ápoló kezeikkel; nehogy észrevévén a Ministerium e közhasznú törekvése iránt a rész­vétlenséget, hanyagsággal bélyegezze meg városunk köztiszteletű hatóságát. Ne várjuk, kérem, még valamelly hírlap gúnyosan rovandja meg az egész haza előtt, vétkes ha­nyagsága miatt, városunkat! Ezt kívántam az érdemes tanács előtt, alázattal kijelenteni; bocsánat, hogy komolyabb tárgyakkal foglalkozó figyelmöket e szokatlan térre vezér­lém: Szabó Mihály, népbarát. A köznép értelmiségének fejlesztésére intézett korszerű lap jártatása, s terjesztése iránt, a kebelbeli czéhek elöljáróit az illető czéh biztos tanácsnokok hatályossan felszol- lítandják; egy példánynak a város tárából leendő előfizetése elrendeltetvén, az egy évre járandó 3 pft előfizetési díjt a pénztárnoki tisztség Molnár Pál, főjegyzőnek kiadandja. 284 ski 241/1848. augusztus 7. (1787; 3003) 285. Az e városban tanyázó katonatisztek számára, f. é. május 1-től számítandó, három évre, felfogadott szállások iránt kötött, s jóváhagyás végett, f. é. március 27-én... a ma­gyar kir. kincstár eleibe terjesztett szerződések, minden, ide tartozó irományok kísére­156

Next

/
Thumbnails
Contents