G. Tóth Ilona: Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc szegedi dokumentuma a Csongrád Megyei Levéltárban - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 28. (Szeged, 2000)
Dokumentumok és regeszták 1848. március 15–1849. július 30.
képest, törvény szerint összeírt, nemzetőrségünk, saját vidékünkön nélkülözhetetlen lévén, a kívánt segély nyújtás tekintetéből, e város minden lakosaihoz felszólítást intéztünk aziránt: hogy azon esetre, ha a további szükség kívánja, az illír zendülők ellen, 30. pengő xnyi napidíj, s egyéb biztosítékok mellett, nem véve tekintetbe a nemzetőri törvényes képességet, fegyvert fogni, s táborba szállni iparkodjanak. Egyszersmind, Tisztelt hadügyminiszter úrhoz, az iránt, tisztelettel folyamodunk, hogy saját aggodalmas körülményeinket figyelembe véve, az illír zendülők megfékezésére kívánt segélyt, amennyiben, a pillanat szükségéhez képest, egyedül csak a fontosabb, meghatározott nagyobb díjazás mellett állíthatnék ki; ezen felesleges terhet, mihelyt a körülmények engedendik, az ország hadi pénztárából megtérítetni méltóztassék. A szerb lázadókhoz csatlakozni, és ellenünk fegyvert emelni vonakodó Uzdin, Pa- dina, Antalfalva, Debelácsa községek szorongatott állapotát híven előtüntető folyamodványát, másolatban, f. é. július 3. költ levelünk kapcsában, mielőbbi segedelemküldés végett, atyafiságos barátsággal áttesszük. Torontál megye közönsége. Méltóságos főispán úr, Tekintetes Torontál megye nemes magyar lelkű közönsége, nagyságos Kiss Óbester úr, s valamennyi szív, mely hív honpolgárokon segíteni kész, az ő legveszedelmesebb helyzetökben! A szerencsétlenség óráiban egészen együgyű természet az ember, mind érzelmeiben, mind szavaiban. Azért, a jelen irományban, mely az aggodalom szüleménye, ne keresse senki sem logikai rendét a gondolatoknak, s a polgári életben divatozó cím szoros megadását. Az érdemet s rangot tiszteljük bensőleg mindenkor, de most, úgy szólunk, amint érezzük bizodalommal hozzátok, mind védkarokhoz, tőszomszédságunkban. Mélyen tisztelt magyar érzelmű szívek! tudva van, hogy a magyar határőrvidéken, az Antalfalvai mind a két felekezetű, evangelica 3. statióból álló Compania, e politikai viharokban eddig hív maradott császár-királyához, békés magaviseleté által. Úgy, de elközelített már az idő, melyben ezen ő hűségének jutalmát elvennie kell, azaz éppen azért, mivel a lázadókkal tartani, és az édes haza békessége ellen fegyvert rántani borzadunk, megbüntetendők vagyunk, amint ez világos az alibunári felkelő tábortól tegnap vett irományból, melyet itt, eredetiben közölni bátorkodunk. Mi fenyegetésekkel készül ellenünk a bosszúálló csoport, kivehetni annak tartalmából. Hogy a fenyegetőzés se nem első, noha ily alakban eddig nem hallattatta magát, se nem puszta, a legújabb, Szt. Mihályi szomorú események eléggé tanúsítják, hol a lázadók e confiniumbeli falut felgyújtották, rabolták, gyilkolták e legközelebb múlt héten, éppen azért, mivel kívánságukat nem volt teljesíteni hajlandó a nép. Mi méltán rettegünk az ő dühösségük előtt, minthogy, ellentállani erőnk elégtelen; erőnk virágát hervasztja az Olaszhon, fegyverünk nincsen, a reserva gyenge, és sem az ezred, sem a bánáti hadikormány, bennünket oltalmazni nem képes. Azon kívül, a mezőn kihullik kenyerünk, mert sem idő, sem dolgozó kéz, sem kedv nincsen ily szüntele- ni szorongattatásunkban. Mit tevők legyünk hát? Az ész megáll ennek gondolására, kértük őket már több ízben írásilag, hagynának békét nekünk, kik neutrálok megmaradni kívánunk, egyenesen mondván: a császár, a hazaszeretet, a vallás, a hadi kormány tilt csatlakozni hozzájuk, de ellenük sem, ellenséges indulattal menni akartunk. Jaj, nekiek ezen neutralitás nem kell, s éppen azért, célba vesznek bennünket, mivel bűntársaik lenni vonakodunk. Mit 133
