Blazovich László: Demokrácia és választások Magyarországon. Csongrád megye - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 27. (Szeged, 1997)
Benkő Péter: Többpárti választások Csongrád megyében 1990, 1994
hogy miért nem? A kormánypártok Európa-szerte megszokott — a népszerűtlen intézkedések miatti — elkopása nem elégséges magyarázat. Valójában olyasmi derült ki március óta, amely szükségszerűen idézte elő országos mértékben is a két erősebb kormánypárt visszaesését (az MDF 5, az FKGP mintegy 4 százalék-ponttal) és növelte meg a liberális ellenzék, elsősorban a Fidesz népszerűségét (az SZDSZ országos aránya változatlanul 21,5 %, a fiatal demokraták ugyanakkor megduplázták százalék-pontjukat, (8,9-ről 18,7 százalékra). A konzervatívok a parlamenti választásokat azért nyerték meg, mert — mint már jeleztem — hatalmi-politikai szempontból alkalmasabbnak látszottak a kormányzásra, mint a liberálisak. Az MDF jórészt szélsőségektől mentes, mérsékelt és kiegyensúlyozott tavaszi választási kampánya (a „nyugodt erő”), valamint a tömegeket leginkább mozgatni képes nemzeti jelszavaik arról tanúskodtak, hogy jó taktikai érzékkel rendelkeznek, ismerik a magyar átlagpolgár szélsőséget nem kedvelő mentalitását. Az MDF 1990 eleji kampányának jellege tehát hatalmi szempontból alkalmasnak mutatta a pártot demokratikus kormányzásra és jól leplezte szakpolitikai felkészületlenségét, ami viszont csak a kormányzás során derült ki. Az MDF-fel szemben a két liberális párt szélsőséges, botránykavaró, helyenként hisztérikus antikommunista kampánya (egy nyugati megfigyelő szerint „totalitariánus liberálisok”) látványosan alkalmatlannak mutatta őket hatalmi-politikai szempontból a demokratikus kormányzásra. Az SZDSZ-nek és a Fidesznek a liberalizmus toleráns elveivel való de facto szembekerülése, valamint az európaiságnak a nemzeti jelszavaknál kevésbé érthető tartalma nem nyerte meg 1990 tavaszán a választópolgárok többségét, mert elleplezte a konzervatívoknál nagyobb szakpolitikai felkészültségüket, ami majd csak az ellenzéki padsorokban elhangzott szavaikból derült ki. Akkor viszont már késő volt. A kormányalakítás után a „nyugodt erő”, érezve szakmai alkalmatlanságát, elvesztette nyugalmát, fokról-fokra szélsőségessé vált, ugyanakkor a liberálisok, főként a fideszesek kidomborították nagyobb fel- készültségüket, leszoktak a szélsőséges megnyilvánulásaikról. Mindezt a választópolgárok, főként a nagyvárosi nyugdíjasok, háziasszonyok a tévé képernyőjén figyelemmel kísérhettek, az átlagpolgár pedig saját bőrén érezte, majd hozta a pártok tudomására jórészt azzal, hogy a helyhatósági választásokon nem ment el szavazni, vagy ha elment, inkább az ellenzéket preferálta. Ha megvizsgáljuk a teljes Csongrád megyei 1990-es helyhatósági képviselői listát — pártokra, szervezetekre bontva — szembetűnő a függetlenek nagy száma, a megyei helységek összesen 646 képviselőinek közel fele (308) nem tartozott semmilyen párthoz, szervezethez. A függetlenek nemcsak általában pártokkal szemben, hanem többnyire egy-egy párt vagy szövetség ellenében győztek. Nagyobb községekben általában a szabaddemokraták, kisebbekben a kisgazdák voltak a függetlenek fő riválisai. Általános vélemények szerint a függetlenek legnagyobb része — mint volt MSZMP-tag — baloldali érzelmű, ezt azonban nem vehettük akkor biztosra, csak a gyakorlat igazolhatta. Az viszont bizonyos, hogy többségükben a régi hatalmi elit — általában — felvilágosult, reformgondolkodású elemeiből álltak össze. A parlamenti pártok — sorrendben az FKGP, az SZDSZ, az MDF, a KDNP, a Fidesz és az MSZP — helyhatósági mandátumainak száma 88 és 27 közötti. Nyolc kis párt és szervezet ért el legalább 2 mandátumot és ezzel egy-két községben (városban) 50
