Blazovich László: Demokrácia és választások Magyarországon. Csongrád megye - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 27. (Szeged, 1997)
Ruszoly József: Országgyűlési képviselő-választások Csongrád vármegyében 1848-ban
szabadelvű nemesség ekkor is „Klauzál Gábor körül összpontosult, de hiába, a régi alapokon nyugvó vármegyei gyűlésben nem bírt többségre jutni”. 3. E szegvári „uradalmi politikának” a forradalom vetett véget. A szabad ég tartott 1848. március 31-i közgyűlésen (népgyűlésen) a Batthyány-kormány (utóbb kinevezett) főispánja: Kárász Benjámin (Benő) még kezet adott ugyan Dobosy Lajos másodalispánnak, hogy „kerülni fogja a bosszút és a törvénytelenséget”, e Treuga Dei azonban csak egy jó hónapig tarthatott. A vármegye vezetése eközben is annak ez ekkor választott központi bizottságnak a kezébe került, melynek elnöke a népszerű Kárász Benő lett. A május 2-3-i, a megyebeli helységek népképviselőivel is kiegészült közgyűlésen iktatták be Kárászt alkotmányos főispáni posztjába. S noha a tisztújítást ekkor a törvény kifejezetten tilalmazta (1848.XVII. te.), azt mégis megtartották. A főispán lemondatta a régi tisztikart, s a közgyűlés helyébe újat, kormányhű szabadelvűt választott. Első alispán Rónay Mihály, másodalispán Török Bálint lett. Emiatt az „égbekiálltó törvénytelenség” miatt a pecsovicsok utóbb tiltakoztak is. Kénytelen-kelletlen a belügyminiszter igazat is adva nekik megsemmisítette a választást, ám — a közbejött délvidéki szerb lázadás, majd a szabadságharc folytán — valójában nem bolygatta tovább az ügyet. Az újonnan megválasztott tisztikar a helyén maradt. Bene József egykori főispánhelyettes adminisztrátor levélben kért bocsánatot egykori ellenfeleitől, a közgyűlés pedig tudomásul vette a két lelépő konzervatív diétái követ zárójelentését. Igaz, hozzá is tette: „valamint az utolsó követválasztás, úgy ezen követek számára adott utasítás, nem a vármegye meggyőződésének felelt meg, melly meggyőződés az ezelőtti [1843/44-i] országgyűlésen bőven fejtetett ki, s melly meggyőződésénél fogva e vármegye az ellenzék sorába tartozott; hanem ez csak oly egyének meggyőződése volt, akik egy nagyobb birtokú család által magukat felhasználtatták”.2 4. Csongrád vármegyét — a többi törvényhatósággal egyezően — a rendi ország- gyűlésen 1848-ig két követi hely illette meg. Követei a megye egyetemét: nemességének összességét képviselték. Első országgyűlési népképviseleti törvényünk, az 1848.V. te. szakított ezzel a gyakorlattal. Megalkotói arra törekedtek, hogy átlagosan 30 000 lakosra jusson egy képviselő (e törvényben is még: követ), ám úgy, hogy a vármegyék és más, nem városi törvényhatóságok továbbra is legalább két képviselőt választhassanak. Megyénk szerencsés volt, amennyiben — az ide nem tartozó két szegedi követet nem is számítva — a korábbi kettő helyett öt képviselőt küldhetett az új, népképviseleti országgyűlésbe. A vármegye többi településeit illető két képviselő mellett három mezővárosát: Csongrádot, Hódmezővásárhelyt és Szentest külön-külön egy-egy képviselő megválasztására jogosította föl a törvény. Minderről Szemere Bertalan belügyminiszter április 19-i levelében értesítette Csongrád vármegyét is, melynek 28-án tartott kisgyülése foglalkozott először ”e megye részéről küldendő két országgyűlési követnek [az 1848.V. te.] 6. §[-a] értelmében megválasztására alakítandó két választókerület” megállapításával.3 2 ZSILINSZKY MIHÁLY: Csongrádvármegye története. Bp., 1900. 3:3-197.; idézet a 197. lapról. 3 Csongrád Megyei Levéltár, Szentesi Levéltár [CSML SZL] Csongrád vm. áll. biz. jkv. 1848:756. 23
