Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)
Heka László: A bunyevácok (dalmaták) Szeged életében
A DALMATÁK JELLEMZÉSE ÉS SZOKÁSAIK „Tehát a XVIII. század közepén — írta Iványi István — Szegeden a magyarok, németek és a szerbek mellett, éltek dalmaták is, akik külsejükre nézve magas termetű, egyenes tartású, vállas, sűrű barna hajúak voltak. A szemeiket sűrű szemöldök árnyékolja be. Nem viseltek szakállt, csak bajuszt, amely szinte vastag sűrű. A nők nyúlánk termetűek, kis fejjel, és fiatal korban csinos arccal. Az öltözetük általában magyaros volt. Házaik alacsonyak, és vert falból vagy vályogból voltak építve, nádfedéllel. Az épület a terjedelmes udvarba nyúlik be, és csak tűzfalával áll az utca sorában. Többnyire csak két kis ablak nyílik az utcára, de ezek is mindig zárva... ’,9° Szegeden a dalmaták a Palánkon belül, a mai Zrínyi utcában éltek.”90 91 Családi életükben a dalmaták több házban megőrizték a régi hazájukból hozott házközösséget, és itt valódi patriarchális viszony uralkodott. Az öreg gazda felnőtt és nős fiaival közös háztartásban élt, osztatlan vagyonában mint teljhatalmú pátriárka, aki fiai és unokái között az egyetlen parancsoló, gazda és bíró. Miután kiosztja a fiainak a munkát, ő a Városban marad, és a ház elé kiülve a járókelő nép társaságában szórakozik. Az öreg gazda házának ügyében a piacon, a városházán vagy a törvényszéken jár el. A házközösségből csak a rakoncátlan fiát zárja ki. Az atya elnevezés csak az öreg gazdát illeti (dida vagy csicsa). Az ő fiait saját gyermekeik is nem atyának, hanem bátyónak nevezik. A viszonyok hasonlók a család nőtagjai között is. Ott a menyek a pátriárka feleségének voltak alárendelve. „Az új menyecske sorsa a házban különben nem a legkívánatosabb; joga semmi, annál több a kötelessége és teendője: reá háromlik a ház körül az összes cselédmunka, még a legalacsonyabb is, ő húzza le és tisztítja az öregnek csizmáját is, stb. emellett pedig hallgatnia kell, tűrnie, és jó arcot mutatnia, és a legkisebb családtag iránt is nyájasnak, előzékenynek lennie, ha az öregnek kedvébe akar járni. Férjét nem nevénél, hanem csak hallod-e szóval szólítja meg, és róla beszélvén őnek nevezi. Férje testvérét sem azok nevén, hanem valami hizelgő szóval szólítja meg. így a férfiakat: derék, vitéz, kedves... a nőket valami virágnévvel, vagy más hízelgéssel.”92 Rónay István jellemzése Szerint a dalmata „jószívű, becsületes, vallásos, egyszerű és együgyűségig őszinte evangéliumi nép.”93 Iványi István szerint az 1850-es évek óta a 19. század vége felé a nép erkölcse lehajlik.94 A dalmaták vallásossága soha nem fokozódik rajongásig, de szorgalmasan látogatják a templomot, „kivált nagyobb ünnepeken, és főleg nagypénteken, Szent Márk napján és úrnapján az egész város talpon van.”95 A dalmaták egymást másképpen nem is üdvözlik mint Faljen Isus (Dicsértesek a Jézus) és a válasz Amen uvik! (Amen örökké). Ez az üdvözlés még ma is megmaradt, nemcsak a magyarországi bunyevácoknál, hanem a boszniai és hercegovinai lakosoknál is. Horvátországban az idősebbek ma is ezzel üdvözlik egymást. 90 Iványi István i. m. II. 582-603. p. 91 PÉTER LÁSZLÓ: Szeged utcanevei. Szeged, 1974. 139-140. p. 92 Iványi István i. m. 588-589. p. 93 Dudás Ödönt idézi Iványi István i. m. 589-590. p. 94 Iványi István i. m. 590. p. 95 Uo. 84
