Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)

Kovács Miklós: Egyetemi évek Szegeden (1950–1956)

Magamról azt mondhatom, hogy későbbi éveimben soha nem éreztem olyan légkört körülöttem, mely — mint akkor — a lehetőségekhez képest mindent megadott: elismerést, támogatást, biztatást (s önzetlenül!) életcéljaim megvalósításához.

Mikor végzés előtt álltunk, az irodalmi tanszék oktatói — Baróti mint tanszékvezető, de a többiek is, mint pl. Kordé Imre, a fiatal tanársegéd — mind azon voltak, hogy a tanszéken helyet biztosítsanak. Nem rajtuk múlt, hogy akkor nem lehetett státuszt szerezni számomra. De így is elintézték, hogy 1957-től Baróti barátjához, Hont Ferenchez kerülhessek Pestre a Színháztudományi Intézetbe. Végül azonban — még mindig pártfogójukként — a szegedi városi tanácsnál kötöttem ki.

Itt kezdtem el pályámat, ahol aztán mérhetetlen csalódottsággal szembesíthettem az egyetemen megismert eszményeket a valósággal. A hivatal taposó malmában egyik napról a másikra szellemi sivárság, közönyösség vett körül; 1956-ot követően pedig a politikai megtorlások kicsinyes, gonosz kegyetlenségeinek lesújtó tapasztalata. Hamar megtanultam, hogy ebben a rendszerben összeköttetések, vazallus alkalmazkodás nélkül az ember csak felfuvalkodott basáskodók játékszere lehet.

Evek peregtek évekre, s nem lehetett kiutat találni a rácsok mögül. Sors lett, ami ott várt, sokkal hatalmasabb az ifjúság halványuló erejénél.

287