Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)
Kovács Miklós: Egyetemi évek Szegeden (1950–1956)
Szegeden egyébként akkor jártam először, amikor még júliusban felvételire jöttem. Kora hajnalban indultam kis vicinálissal, aztán személyvonatokon átszállásokkal, mintha a világ másik végébe utaztam volna. Egy éjszakát töltöttem az Apáthy kollégiumban, kilátással a dómra, a Dóm térre. Talán öntudatlanul is ez ragadott meg először Szegedből, a nagystílű épületegyüttes, mely — képzeletben — egy más dimenzióba emelt, mint ahol addig éltem. Egyéb különleges benyomások is értek. Tettamanti Béla felvételiztetett, ő volt a dékán, s tudtam róla, hogy Makón József Attila kedves tanára volt. Míg egyedül várakoztam a felvételire, hallgattam két fiatalember ráérős beszélgetését. Egyikük — évekkel később ismertem meg — egy leendő professzor, akkor harmadéves hallgató volt. Tulajdonképpen csak ő beszélt, mert a másik — amolyan káderes tónusban — csak kérdéseket tett fel, melyek mindenféle aktuális, főleg irodalmi témákra vonatkoztak. Felejthetetlen számomra, hogy a fiatal kolléga olyan magabiztosan, engem valósággal elbűvölő tájékozottsággal (és nyelvi pontossággal) fogalmazott, hogy a másik fölényeskedése gyorsan lelohadt, s én úgy éreztem, előleckét veszek a majdan általam is elérhető színvonalból. A felvételi akkor még csak nem is hasonlított a későbbi — rendeletekkel szabályozott — tortúrákra. Mikor végre behívtak, Tettamanti dörmögő hangján olyasmit kérdezett, hogy milyen József Attila verseket ismerek. Éppen József Attilából érettségiztem mégpedig úgy, hogy szinte csak idézetekből állt a feleletem, az érettségi elnök a száját tátotta, s mire a feleletemet befejeztem, a fél tanári kar a teremben volt. Lehet, hogy erről írtak Tettamantinak, s talán egyszemélyes felvételimre is ezért került sor... Szeptember közepén aztán az akkori Április 4. úti diákszálló egyik emeleti kétágyas szobájába költöztem. A szoba rendkívül kényelmes volt, majdnem elegáns. A női klinika kertjére nézett az ablaka, hajnaltájt sokszor ébredtünk a vajúdó kismamák sikoltozására. Társammal, egy szelíd, szőke fiúval együtt hamar észrevettük, hogy mindketten bizonyítani akarunk. Az első előadástól kezdve legelöl foglaltunk helyet, csüggtünk az előadókon, s hazamenve újra átvettük az anyagot. Reggel korábban keltünk, hogy mindent átismételhessünk, jóllehet akkor még az ellenőrző szemináriumok el sem kezdődtek. Kis tartalék pénzemből reggelire is befizettem (az ösztöndíj erre nem futotta, sőt — részletre — színházbérletre is beszerveztek. De csak egy előadást láttam, a Szent- ivánéji álmot, úgy emlékszem Rajz Jánossal. Jó érzés volt ebéd után hazatérni, kicsit lazítani, aztán bevenni magunkat a könyvtárakba. Otthon délután elég nagy volt a jövés-menés meg egyéb zajok. A szomszédom pl. (szintén poétáskodó fiatalember) hosszú délutánokon át éjfelekig szavalta Petőfi A XIX. század költői című versét úgy, hogy zengett bele a ház. A menzakosztot persze nagyon rossznak, főleg kevésnek találtam. Kisújszállás óta üldözött a kollégiumi léttel együttjáró kínzó koplalás. Na, gondoltam, itt sem lesz másképp. Néha kirúgtam a hámból. 30 fillérért vettem egy szelet kenyeret, s a tiszaparti köveken elrágcsáltam. Az előadások éppenhogy elkezdődtek. Engem lenyűgöztek az első tapasztalatok. Szádeczky-Kardoss Samu egyetemes történelmi előadása volt az első élményem. Bár ő klasszika filológus volt, de nyilván azért, mert kollégiuma ókortörténeti részéhez tartozott a görög-latin korszak, tanár meg kevés volt, az egész anyagot ő adta elő. Bámula271