Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)

MarjanuczLászló: Szeged polgári csoportjai a XIX. században

iparos tevékenység a tiszai hajózás, amely összefonódott a hajóács mesterséggel. Ábrahám József hajós vállalkozása a hajóépítő ács szakmából nőtte ki magát, mint ahogy a görög származású Zsótérok is „superokként” alapozták meg a család jövőjét. Hozzá kell tennünk, hogy a „superek” foglalkozását ugyanilyen mértékben vette igénybe a malomépítés is, így főként két szabadiparág, a malomkészítésben érdekelt megrendelő molnárság, és hajóépítést szorgalmazó terménykereskedelem alakította ki ezt a sajátos „faragó” mesterséget. Hogy a köztudatban a foglalkozási ág hajóépítő jellege maradt fenn, annak oka — felfogásunk szerint — a mesterség gyáriasodása, s néhány család erre alapozódó vállalkozói kiugrása. Gondoljunk a háború szülte konjunktúrára, amely óriási keresletet támasztott a faragómunka iránt, s hozzájárult, hogy a hajókészítő műhelyek szélesebb vállalkozássá alakuljanak. Az Ábrahám és Zsótér család még rokoni kapcsolatba is került egymással, mikor a Triesztben mesterséget tanult hajósgazda és vállalkozó Ábrahám József 1832-ben feleségül vette Zsótér János hajótulajdonos lányát, Erzsébetet.33

De a másik két jelentős hajósgazda-családot is rokoni szálak fűzték egybe: Tom- bácz Mihály vállalkozó Kopasz Erzsébetet vette feleségül. Úgy tűnik, a vállalkozói vagyon házasságok utján való megerősítése az azonos szakmákon belül elfogadott gyakorlat volt.

Igen tanulságos Zsótér János felemelkedése. Mint felsővárosi super hajóépítéssel foglalkozott, s az elkészült hajókkal vízifuvarozást vállalt, illetve maga is kereskedett. Felsőváros nemcsak ismert hajósgazdája, hanem egyben igen jómódú polgára — Czimer Károly szerint: „úri parasztja” — is lett. Polgári beállítottságát bizonyítja, hogy befektetői szándékkal különböző városi regálékat bérelt: hidat és a Hattyas tavat, illetve megszerezte 1832-ben a jelentős tőkeértéket képviselő kamarai hajóparkot. Zsótér János kb. 100 hajóban fekvő vagyonát 480 000 Ft-ra taksálják a kutatások, ami igazán tekintélyes tudva, hogy egy tehén ára 40 Ft volt.34

Kérdéses azonban az, hogy Zsótér kereskedett-e valamennyi hajójával, vagy csak tulajdonosként fuvarozott? Egyértelműen nem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy Zsótér egy személyben volt hajótulajdonos és gabonakereskedő, de megfontolásra int a szállításnál jelentkező nagy haszon forrása. Míg ugyanis a kereskedelmi tevékenységet adóztatták, maga a hajó — mint a munkavégzés tárgya — nem esett adó alá. Óvatosságot sugall a „parasztnábob”, Ábrahám József karrierje is, aki csak hajótulajdonosként vállalkozott.

Jellegzetes vállalkozói alakja volt Szegednek a rókusi „kukoricapolgár”.35 Rókust Felsőváros „telepítette”, azaz lakói leginkább a felsővárosi szegények közül kerültek ki. Bálint Sándor a rókusi nép fő foglalkozása gyanánt a kereskedelmet említi, többségük vásározásból, fuvarozásból élt. Kocsin szállította a szegedi különlegességeket (paprika, szappan, lúg, sziksó), helyette erdélyi posztót, szepesi vásznat, baranyai bútort, bécsi divatárut, Triesztből, Fiúméból pedig fűszert hozott cserébe. Sikerült azonban nekik a céhenkívüliség előnyeit is a különböző paraszti iparokban kamatoztatni. Az

33 Habermann Gusztáv, 1992. 7-8. p.

34 Szeged története 2. 437. p.

35 BÁLINT SÁNDOR: Szegedi Szótár I. Bp., 1957. 197. p.

222