Takács Edit: Petrák-krónika, „meljis Szentes városának a legrégib idöktöl valló történetét … foglalja magában” - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 25. (Szentes – Szeged, 1997)
Régi és jelenkori íromány a mely Szentes városának Legrégibb időtől fogva történt állásait mutatya elő (Vecseri István-féle változat)
5 10 15 20 25 evárosnak, a meg öleteket5 egy rakásba hordván, földel letemeték mái nap is ehely ketösnek vagy test halomnak neveződík ez után ismét nem sokára, Barta és Kerekes nevezetű hires kurutzok tízed magokai 300 törököt nyakaztak le, az úgy nevezet Sápi halomnál,mikor osztán továbi bátorságok nem lévén íten lakni mivel a magyarok közül találkoztak ojan Kurutzok kik leshejekből reájók ütvén őket elfogdősták 's fel kontzolták így el pusztították erői a főidről, akik ít maradtak azok keresztyéneké lettek maradékaik, mais törők néven neveztetnek, az 1716 ba a Tőmős várát6 ostromló, hadi sereg számára Kenyeret, Sajtot, szénát, Zabot szálítot e Város az akori iskola, mester Szőnyi Lőríntz, is elment, 's fegyvert kötőt, mind tőmős várnál, mind Nándor fehér várnál Példás jeleit, atta vitézségének, az 1747 dik esztendőben a Reformátusoktól a templom, és Papi ház elvétetet és a kevés, számú Katolikusoknak adatot a, Reformátusok, pedig Vajúgbol, épétetek7 magoknak egy kístemplomot az 1747 dik esztendőben a Sáskák pusztítoták határainkat, mejtől tsak az 1750 dik esztendőben, szabadultunk meg, 12 dik Júliusba, 1760 ba Húsét második napján tűz támadt a város harmad része a Reformáta templom is leéget, amejnek újon való építése téglábúl úgy engedtétet meg hogy a torny8 a Templomtól két őlnyi távolságra legyen a melynek hejébe épült emostaní szép és nagy templom az. 1806 tói kezdve, a 1825 tig a napi számokon és a közős munkával tett segítségeken kívül 34.176 ezüst forintok reá költésével, az 1827 dik esztendőbe Jánuárius 10 dik napján este 10, órakor nagy villámlás menydörgés és menykő hullás volt a, tanyák, kőzőt egy lovat meg is ütött, a Miketz Jánosét az, akolba, regeire pedig úgy meg fagyot hogy akár mely terhet, fel birt, 2dik rész a sűrű vagy Dög halálról.9 az 1709 be dög halál10 900 zat sepret el az akori el az akori nép közül 1739be 800zat temetet sírba, a guga, nevezetű halál11 szinte emlékezetes az 1831. dikí volt korela12 amely 1100 lakosokat, temetet sírba, kezdődőt Júniusba, végzödőt Augusztusba, az 1836 dik esztendőbe minden féle jószágnak harmadrésze el dőglöt Krónika meljis Szentes városának ...____________________________________________________________________ 5 megölteket 6 Temesvárat 7 vályogból építettek 8 torony 9 járványokról (döghalál = járvány, pestis) 10 pestis 11 pestis 12 kolera 182