Tanulmányok Csongrád megye történetéből 24. (Szeged, 1997)
Giczi Zsolt: Az 1938-as Szent István jubileumi év Szegeden. A szegedi katolicizmus történetéhez
szólói, mint a lealkonyult pogányságnak bohóckodó szellemidézői, s a levitézlett álszocializmus harsonái ép (sic!) oly hangosak, mint a faj- és vérimádás megszállottjai.”^ A kritikai utalások félreérthetetlenek voltak. Egyik elítélt irányzat sem képes gyógyírt adni az égető problémákra, egyetlen megoldás van: a Szent István által ránk hagyott szellemiség maradéktalan érvényesítése a társadalmi és állami életben. „Őrizzük ezt a szent örökséget, mint fennmaradásunk titkának kulcsát.”i? — zárult a körlevél. A kezdődő 1938-as esztendő folyamán Szegeden nem történhetett olyan jelentősebb állami vagy egyházi rendezvény, ahol valamilyen formában szó nem esett a jubileumi évről, és ennek kapcsán az államalapító tetteiről. Az egyik első ilyen esemény volt a város katolikus szervezeteinek és előkelőségeinek szokásos újévi tisztelgő látogatása a püspöki palotában, az egyházmegye főpásztoránál. Glattfelder Gyula a szegedi katolikus egyházközségek és a Szegedi Katolikus Kör képviselői előtt arról beszélt, hogy „Szent István sem tekintette feladatát befejezettnek azzal, hogy megnyitotta országa határait a katolikus kultúrát behozó papság előtt, hanem feladatának és igazi királyi hivatásának azt tekintette, hogy ő is, mint világi ember, a példaadás erejével, a keresztény törvények alapján ezen a földön művelt családi otthont és haladást teremtsen. ”i* Ezt a példát minden magyar kereszténynek meg kell értenie, s otthonában ilyen szellemben kell élnie. A népoktatási intézmények küldöttei előtt hangsúlyozta, milyen felelősségteljes feladatuk az új nemzedékek nevelése. Egyben megnyugvással vette tudomásul, hogy „a tanítóság lelkében ott ragyog a kereszt, amely egyedüli biztosítéka a csonka nemzet töretlen jövőjének.”>9 Glattfelder püspök a jubileumi év beköszöntése alkalmából pásztorlevélben fordult egyházmegyéje katolikus papságához: „Az Úr 1938-ik esztendeje nekünk magyaroknak különösen kegyeletes és jelentőségteljes. A Szent István centenárium, melynek nagy tanulságát theológusok és történetírók oly különböző meglátásban állították lelkünk szemei elé s amelynek az egész magyar nemzet életére kiható jelentőségét oly ünnepélyesen hirdették a szentév előestéjén az ország főpásztorai, minden lelkipásztort fokozott buzgalomra és találékonyságra int, hogy ez az év különösen áldásos és kegyelmi gyümölcsökben gazdag legyen. Büszke öröm tölt el mindannyiunkat, hogy az első magyar szent király gigantikus alakját nemcsak a római pápa vette észre, ... hanem az egész világ figyelme is hazánk felé terelődik a nagy király emléke miatt s fővárosunk falai között fognak találkozót adni a világ összes népei, hogy az Eucharisztikus Király előtt hódoljanak...” 20 Ezután Glattfelder ismételten rámutatott, hogy az egyház nem elégedhet meg a külső ünnepléssel, hanem a hitélet elmélyítésére kell felhasználnia a jubileum nyújtotta lehetőségeket. Elismerő hangon szólt azokról a rendezvényekről, amelyek 1937. május 23-a — a „kettős szentév” megnyitása — óta az eucharisztikus világkongresszus előkészítését szolgálták. Külön kiemelte a Szegeden tartott Csanádi egyházmegyei eucharisztikus napot. (Ezen 1937. szeptember 26-án mintegy 30 000 fő vett részt.) „De Szent Gel- lért nyája fokozott kegyelettel törekedjék kivenni részét Szent István ünnepléséből is s i* Uo. 17 UO. 18 Szegedi Új Nemzedék, 1938. január 4. 2—3. p. 19 Uo. 20 Circ. Csanad. de anno 1938. Szeged, Juhász István Nyomdája. 1938./I. körlevél. 96
