Tanulmányok Csongrád megye történetéből 24. (Szeged, 1997)

Giczi Zsolt: Az 1938-as Szent István jubileumi év Szegeden. A szegedi katolicizmus történetéhez

Ezzel a kijelentésével Breisach nyilván a magyar belpolitikai élet fasiszta jellegű irányzataira célzott, hiszen csak ezek jelenthettek gyakorlatilag komoly veszélyt a társadalmi és politikai élet fennálló kereteire. Burkolt állásfoglalásával támogatta azt a Glatt- felder által tanúsított magatartást, melynek során a püspök óvatosan, de következetesen bírálta a fasizmus egyházellenes jellegzetességeit. Glattfelder válaszában megköszönte a jókívánságokat és megállapította, hogy Szeged és az ország katolikus papsága becsületesen eleget tett kötelességeinek a szentév folyamán. Emellett felhívta a figyelmet a lelkeket formáló szakadatlan munka fontosságára.

Az 1939-es év első napján a püspöki palotában folytatódott az újévi tiszteletlátogatások sora. A szegedi katolikus szervezetek és egyházközségek, valamint a szerzetes- rendek képviselői mellett magasrangú látogatói is voltak Glattfelder püspöknek. Köztük Pálfy József polgármester, Imecs György főispán és más prominens helyi személyiségek. A Szeged belvárosában és az Újszegeden működő katolikus körök, valamint a Baross Szövetség küldöttségét vezető dr. Vinkler Elemér ügyvéd, kormányfőtanácsos — hasonlóan a többi szónokhoz — hangoztatta Szeged katolikusainak töretlen hűségét a katolikus egyházhoz és konkrétan a megyéspüspökhöz. Glattfelder a köszöntőre reagálva kifejezésre juttatta elégedettségét a város katolikus hívőivel: „Szegeden hű lelkek vannak, krisztusi értelemben vett keresztény lelkek. Tudják kötelességüket mindenütt, ahová a sors állította őket. Otthon, a munkahelyen és az egyházban.”45

A megyéspüspök 1939. január 2-ai keltezésű körlevelében foglalta össze a szentév eredményeit és a jövő feladatait. A pásztorlevél tulajdonképpen egységbe tömörítette Glattfelder e tárgykörben eddig született megnyilatkozásait. Gondolatmenete a püspök korábbi értékeléseiből már megszokott módon az eucharisztikus kongresszus nemzeti tekintélyt gyarapító sikeréből indult ki, majd így folytatódott: „Nem célom [ti. Glatt- feldemek — G. Zs.j ez alkalommal az eucharisztikus világkongresszus és szent István jubileum ünnepi emlékeit részletesen fölidézni, hanem csak affölött érzett örömömnek kívánok kifejezést adni, hogy az egyházmegye papsága a Szentatya és a püspöki kar szándékát megértve szintén mindent megtett a kettős szentév lelki hatásainak biztosítására s emlékének megörökítésére. A hívek tömeges részvétele a távolságok dacára úgy a budapesti és szegedi ünnepségeken mint a helyi ájtatosságokon a lelkipásztori buzgalomnak hangosan szóló bizonyítéka, de a kegyelmi élet újraszületése annak egyúttal legszebb jutalma. Az a körülmény pedig, hogy a csonkaegyházmegye (sic!) szerény visszonyaihoz képest igen számottevő alkotások létesültek a páratlan esemény megörökítésének céljából, amellett tanúskodik, hogy híveink, a kedvezőtlen időviszonyok és minden ellenkező agitáció dacára még mindig készek a természetfölötti kegyelmek befogadására s az Isten házának ékessége, valamint a keresztény gondolat terjesztése is lelkűk forró vágya. ”46

A püspök szerint azonban a szentév minden tárgyi alkotásánál maradandóbb értéke van a lelki téren elért eredményeknek, tehát valamennyi papja feladatává teszi ezek ápolását és fenntartását. Különlegesen fontos a politikailag és nemzetközileg zűrzavaros időkben az egyház szilárd erkölcsi útmutatása, mert csak ezáltal lehet a nemzetet sikeresen keresztülvezetni a válság megpróbáltatásain. Ezért: „Minél jobban kívánnak földi

45 Délmagyarország, 1939. január 3. 4. p.

46 Circ. Csanad. de anno 1939. Juhász István Nyomdája, Szeged, 1939./I. körlevél, 1. p.

145