Tanulmányok Csongrád megye történetéből 24. (Szeged, 1997)

Giczi Zsolt: Az 1938-as Szent István jubileumi év Szegeden. A szegedi katolicizmus történetéhez

A SZENT ISTVÁN JUBILEUMI ÉV UTÓHANGJAI SZEGEDEN Bár a Magyarok Nagyasszonya napján országszerte lezajlott ünnepségekkel a Szent István jubileumi évet egyházi részről bezárták, azért annak kihatásai még igen erőteljesen nyilvánultak meg az elkövetkező hónapok folyamán. Ennek egyrészt termé­szetes oka volt. Hiszen a szentévben elindított — a jubileumi esztendő emlékét időtálló- an megörökíteni kívánó — kezdeményezések nem mindegyikét tudták befejezni 1938 október elejére. (Különösen az egyházi létesítmények felépítésére vagy restaurálására, oltárok, szobrok, festmények és egyéb képzőművészeti alkotások elkészítésére igaz ez a megállapítás.) Másrészt a katolikus egyház tudatosan gondoskodott arról, hogy a „hár­mas szentévben” elért eredmények ne vesszenek kárba. Ezért az Actio Catholica 1938—39-es munkaévének vezérgondolatául a „Szent István országa” mottót választot­ta. Kifejezve ezzel, hogy az előző év valláserkölcsi jellegű megmozdulásainak eredmé­nyét az állam és a társadalom gyakorlati életébe is át kívánja ültetni.i Glattfelder püspök nemcsak szavakban buzdította egyházmegyéje papságát és hí­veit, hogy államalapító királyunk emlékévét méltóképpen örökítsék meg, hanem maga járt elöl a példamutatással. Ezért már 1937-ben elhatározta, hogy a jubileum alkalmából saját költségén egy Szent István-oltárt állíttat fel a Fogadalmi templomban. Az ilyenfaj­ta gesztus egyébként nem volt újdonság a megyéspüspök részéről, hiszen a dóm főoltá­rát 1930-ban szintén az ő anyagi támogatásával készítették el. Glattfelder az előzetes tá­jékozódás után 1937 végén kérte fel Ohmann Béla budapesti szobrászművészt, hogy ké­szítsen terveket egy Szent István tiszteletére szentelendő oltárhoz. Ohmann 1937 de­cember elején küldte el a püspöknek két oltárterve fényképeit. Glattfelder tetszését megnyerte az egyik, de csak 1938. március 4-én szólította fel a szobrászt, hogy készít­sen az oltár árára vonatkozó költségvetést.2 Ohmann három költségvetési tervezetet jut­tatott el Glattfelderhez: egy 14 000 pengőset, egy 12 000 pengőset és egy 10 000 pen­gőset. Ezek közül a megrendelő a 12 000 pengős ajánlat mellett döntött. A püspök ápri­lis 4-én előzetes megbízást adott Ohmann Bélának az oltár elkészítésére, azt kérve, hogy a munka Szent István napjára készüljön el.3 Azonban a gyakorlati kivitelezéssel és az oltárépítmény felállításával megbízandó cég kiválasztásában a megyéspüspök sokáig habozott, mert szerette volna a számára legméltányosabb árat kialkudni. Mire július elején Glattfelder meghozta végleges döntését, Ohmann csak úgy tudta a megbízást el­fogadni, hogy az oltárt szeptemberben fejezi be. A püspök elismerve az idő rövidségét ebbe beleegyezett, de a munkák torlódása miatt ezt a módosított határidőt sem sikerült betartani. Ohmann csupán egy 1938. október 6-án kelt levelében jelentette, hogy az ol­tár felállítását befejezték. A Szent István-oltárt október 15-én vette át hivatalosan Glatt- 1 2 3 1 Mihalovics Zsigmond: A világi apostolkodás kézikönyve, 38. p. 2 SzCsEPL. 3590./1937. sz. Ohmann neve és alkotói stílusa ekkor már nem volt ismeretlen Glattfelder előtt, hiszen 1937-ben ő készítette el a Fogadalmi templom Szent Dömötör-kápolnájának oltárát. A Dóm teret övező épületegyüttesen is több olyan szobor látható, amit Ohmann Béla alkotott, s az árkádok alatti Nemzeti Emlékcsamok szobrai között szintén találhatók Ohmann művei. (Péter László: Szeged. Franklin Nyomda, Bp. 1981. 74., 77. és 80—82. p.) 3 SzCsEPL. 770./1938. sz. 135

Next

/
Thumbnails
Contents