Kanyó Ferenc: Szeged és környéke második világháborús hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23/A. (Szeged, 2000)
Ismertté vált újabb szegedi hősi halottak és áldozatok
tiszti szolgálatot. Alakulatával részt vett a Szegedért folytatott harcokban. 1944. október 13-án Szeged-Felsőközponton fejlövés következtében hősi halált halt. (HL. HM. 22. oszt. ir. 755. d. 9219/1945. sz.) Nagy Ernő hondvéd (földmunkás); Szeged, 1921.; Ismeretlen katonai alakulatban teljesített katonai szolgálatot. 1944. október 28-án Budapesten ismeretlen körülmények között fej lövés következtében olyan súlyosan sebesült, hogy a II. számú sebészeti klinikára történt beszállítása után este 8 óra 40 perckor halt meg. Haldokolva csak a fenti adatokat tudta közölni. (HL. HM. 22. oszt. ir. 754. d. 670353. sz.) Nagy István zászlós; ?, 1920.; lh.: Sándorfalva, Szent László u. 5.; A szegedi V. légvédelmi tüzérosztályban teljesített katonai szolgálatot. 1944 őszén előbb Bácskában, majd október 10-11-én Szeged védelmi harcaiban vett részt és hősi halált halt. (Emlékbizottság gyűjtése, 1992.) Nagy János tartalékos honvéd; Teme- rin, 1915. július 22.; Nagy Rozália - Nagy István; fel.: Basa Erzsébet; lh.: Te- merin, Községi telep 74.; A szegedi 55. légvédelmi tüzérosztályban teljesített tényleges katonai szolgálatot. 1944. június 2-án Szeged első bombázásakor 10 óra 22 perckor az alsóvárosi libalegelőn a Rendező pályaudvar előtti részen érte szakaszát a bombázás és egész testre kiterjedő roncsolódásban hősi halált halt. Az 5. helyőrségi kórház halottas házából június 4-én 9 órakor a belvárosi hősi temetőben tizenegy bajtársával együtt katonai tiszteletadással temették el. (HL. HM. 22. oszt. ir. 669. d.) Nagy János; fel.: Hersberger Mária (1919.); lh.: Szeged; A második világháborúban, vagy szovjet hadifogságban ismeretlen körülmények között halt meg. Feleségét hadiözveggyé nyilvánították. (Szeged város Hadigond. Iroda ir. szn. 1945-1950) Nagy József honvéd; Szeged, 1918.; Kovacsik Jusztina; fel.: Adok Erzsébet (1907.); lh.: Szeged; A szegedi 9. gyalogezred I. zászlóaljában teljesített katonai szolgálatot. Alakulatával 1944. augusztus 25-én Galíciában, Korosztov körzetében az 1. hadsereg arcvonalába került. 1944. szeptember 30-án a Hunyadi-védőállásban megsebesült, s valószínű szovjet hadifogságba került, ahonnan nem tért vissza. Feleségét hadiözveggyé nyilvánították. (HL. Veszteséglajstrom 15. köt. 31741. sz. és Szeged város Hadigond. Iroda ir. szn. 1945-1950) Nagy Sándorné Fehér Julianna; Máramarossziget, 1882. március 7.; Vass Veronika - Fehér Lajos; lh.: Szigetszent- miklós (Pest m.); 1945. január 5-én éjjel 10 órakor Szegeden ismeretlen körülmények között mellkas és felsőkar lövést kapott. A Kossuth Lajos sugárúti kórházba szállították és itt mellüregi gennygyü- lemben halt meg. (Szeged HA. 32/1945. Bejegyezve az an. 107. §-a alapján tett kórházi írásos bejelentés szerint.) Nagyfalusi Jenő munkaszolgálatos (gimnáziumi tanár); Segesvár, 1901. augusztus 30.; 1906-tól szegedi lakos; Költő, esztéta, művészeti teoretikus. Számos verseskötete és tanulmánya jelent meg. 1942-ben munkaszolgálatosként került a keleti frontra, majd Ukrajnába a megszállt területre. 1944 tavaszán ismeretlen helyen és időpontba halt meg. (Csongrád megyei Munkásmozgalmi Lexikon. 298. p.) Nánay András tart. zászlós; Szeged, 1918. április 5.; Poót Irma - Nánay András; lh.: Szeged, Rákóczi u. 17.; 69