Kanyó Ferenc: Szeged és környéke második világháborús hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23/A. (Szeged, 2000)

Ismertté vált újabb szegedi hősi halottak és áldozatok

Herz Miklós kereskedő; ?; lh.: Sze­ged, Szentháromság u. 4/a.; A szegedi téglagyári gyűjtőtáborból 1944. június 25-én Auschwitzba deportálták, ahonnan nem tért vissza. (Zsidó hitközség névso­ra, Szeged) Hevesi János; lh.: Szeged-Röszke; A második világháborúban hadműveleti te­rületen, vagy szovjet hadifogságban is­meretlen körülmények között meghalt. Neve Röszkén a hősi halottak és áldoza­tok emlékművén szerepel. Id. Hevesy László tart. hadnagy; Mindszent, 1896.; fel.: Dékány Viktória; lh.: Szeged-Felsőközpont, Elemi népis­kola; A szegedi tanítóképző elvégzése után, mint elemi népiskolai tanító Csen­géién kezdte pályafutását. Innen Szeged- Felsőközpontra került, ahol a negyvenes évek elején az iskola igazgatójának ne­vezték ki. 1944 szeptemberében Szeged­re vonult be a 40. bevonulási központba, s itt tiszti szolgálatba került. Alakulatá­val részt vett a Szeged környéki harcok­ban. Kiskundorozsmán találkoztak vele utoljára. Valószínű hadifogságba esett, ahonnan nem tért haza. (Családi adat­közlés, Szeged, 1998.) Hevesy László tartalékos zászlós; Sze­ged, 1921. február 5.; Dékány Viktória - id.Hevesy László; lh.: Szeged-Felsőköz­pont; A szegedi piarista gimnáziumban érettségizett 1940-ben, majd Kolozsvá­rott a Ferenc József Tudományegyetem jogi fakultására iratkozott be. Közben bevonult katonának, s tanulmányait nem folytatta. 1944-ben Budapestre került, és 1944 szeptemberétől a Szent László had­osztály utászzászlóaljának 2. századában teljesített szolgálatot. 1944. december 27-én Leléd község melletti magaslaton (az Ipolyság környékén) ellenséges akna­találat érte és hősi halált halt. Egyik baj­társa szerint a község iskolaudvarán te­mették el. (HL. HM. 22. oszt. ir. szn. és családi adatközlés, Szeged, 1998.) Hirschl István munkaszolgálatos; Sze­ged, 1921.; lh.: Szeged; 1942 októberé­ben a V. kmsz. zászlóaljhoz Hódmező­vásárhelyre hívták be munkaszolgálatra. 1943 júniusában Szegedről hajóval szál­lították a szerbiai hírhedt bori rézbányá­ba. 1944 októberétől tartó visszavonulás során a Német Birodalomig eljutott. A háború végén 1945. február 13-án a Flossenburg-i táborban halt meg. (HL. HM. 22. oszt. Humanitárius ir. szn. és Dr. Pollák László följegyzése.) Hollos (Hoffmann) András munka­szolgálatos; Szeged, 1914. november 8.; Enrlich Róza; lh.: Budapest, Hullám u. 4.; 1942 áprilisában hívták be munka- szolgálatra a II. kmsz. zászlóalj pótkere­tébe. Tábori kmsz. századával a keleti frontra került, ahol 1943 január-áprilisa között ismeretlen hadműveleti területen eltűnt. (HL. HM. 22. oszt. ir. 636. d.) Hollósi Ferenc repülős, főhadnagy; Szeged, 1920. április 30.; apja: Hollósi István tart. őrnagy; lh.: Szeged, Temes­vári krt.; 1938-ban a Szegedi Főreálisko­lában érettségizett, majd repülősnek je­lentkezett. Tényleges szolgálatának kez­dete hadnagyként 1942. december 6. 1944 nyarán Szolnok felett légiharcban lelőtték és hősi halált halt. (HL. Tiszti sematizmus 1944. és Dr. Pollák László följegyzése, Szeged, 1998.) Dr. Hont Károly; fel.: Nagy Erzsébet (1912.); lh.: Szeged; A második világ­háborúban, vagy szovjet hadifogságban ismeretlen körülmények között halt meg. Feleségét hadiözveggyé nyilvánították. (Szeged város Hadigond. Iroda ir. szn. 1945-1950) Horányi Tibor; fel.: Szabó Julianna (1917.); lh.: Szeged; A második világ­háborúban, vagy szovjet hadifogságban 50

Next

/
Thumbnails
Contents