Kanyó Ferenc: Szeged és környéke második világháborús hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23/A. (Szeged, 2000)
Dokumentumok, tanulmányok, visszaemlékezések
ugyanis az 55/2. üteg Bofforsokkal lábon, vagyis vontatva jött el Varsó alól Kecskemétig a legénység összes tagjával.12 Zárókép Az V. hadtest keretein belül az 55. Légvédelmi Tüzérosztály keretében létezett az 55. önálló légvédelmi gépágyús üteg is. Ők Szegeden maradtak június 6. után, de a július 25-i mozgósításkor az üteget hadiállományra emelték, majd augusztus 4-6-ig kiszállították őket a Kárpátokba, Beregszászra. A Hunyadi-állásba vonultak fel, a feladat pedig a Vereckei-, illetve a Beszkid-hágó légvédelme volt. Az üteg parancsnoka Pav- lák Tibor tartalékos százados, helyettese Hertelendi Géza zászlós lett. A szovjet támadás következtében november elejére a legénység 10%-a eltűnt és a gépágyúk (6 db) nagy részét is elvesztették. Az alakulatról az újabb adatok 1945 szeptemberéből valók, amikor is Ausztriában Schöndorf és Andorf körzetében találhatjuk az egységet, fogságban.13 Az 55. Légvédelmi Tüzérosztály törzse és pótkerete szeptember 2-án települt ki Szegedről Röszkére, ahova már augusztus 18-án kiment az V. Légvédelmi Tüzérosztály visszamaradó különítménye. A pótkeret parancsnoka Hernádi János főhadnagy volt. A tisztek: Szathmáry Sándor, Darvassy, Sajós és Réczey zászlósok voltak. Rösz- kéről 1944. szeptember 29-én a Dunántúlra mentek, ahol Szentlőrincen és Csehimind- szenten állomásoztak, majd 1945. február 23-án Németországba mentek. Osnabrück- ben 1945. április 4-én estek francia fogságba.14 Miután Lengyelországból megérkeztek a „pesti ötvenötösök” és kivagoníroztak Félegyházán, a harci szellem már nagyon lelankadt, mivel sok csongrádi fiatalember volt a légvédelmisek között, sokan minden engedély nélkül csoportosan vagy egyénileg hazalátogattak otthonhagyott szüleikhez, kedveseikhez. Ekkor már elég közel volt a front Csongrádhoz. A látogatások után szinte mindenki visszatért az alakulathoz Félegyházára, ahonnan a tiszaugi hídhoz települt ki az osztály az összes megmaradt löveg- gel. Itt rendezkedtek be egy szociális otthonban, de ők is kitelepültek a lövegekkel a híd környékére. Már csak 3 Flack-18-as volt, ugyanis egy Bofforsot kint hagytak Lengyelországban, mivel találatot kapott a vontatója. Ott kivették a lövegzárat és azt bedobták a mocsárba, tehát üzemképtelenné tették.15 A tiszaugi híd tiszántúli részén vették fel a tüzelőállásokat a félszakaszok, vagyis a 4 db gépágyú és a 3 Boffors, és várták a Vörös Hadsereg megjelenését. Előttük az 1. lovashadosztály maradványai, gyalogos huszárok ásták be magukat az út mentén. Ők is jól álcázták a lövegeket. Vajda tizedes így emlékezik vissza: „Már pár napja ott voltunk, de nem történt semmi. Aztán az egyik napon, mikor a távmérőmmel az utat pásztáztam, egyszer csak megpillantottam néhány teherautót, amint a híd felé jönnek. Magyar felségjelzést láttam az oldalukon, ezért szóltam, hogy «Ezek magyarok, ne lőjetek!». De azután egyik-másik teherautón tisztán ki lehetett venni az orosz katonákat, amint dalolászva, lövöldözve jönnek a híd felé. Gondoltam, ezek zsákmányolt teher12 Tyukász Lajos visszaemlékezései alapján. Csongrád, 1998. 13 Kanyó Ferenc, In: 131. p. 14 Szabó Géza naplója alapján. Szeged. 15 Tyukász Lajos visszaemlékezései alapján. Csongrád, 1998. 304
