Kanyó Ferenc: Szeged és környéke második világháborús hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23/A. (Szeged, 2000)

Szeged halottai a második világháborúban – Pótfejezet

gyűjtőtáborból 1944. június 25-én csa­ládjával együtt Auschwitzba deportálták, ahonnan nem tért vissza. (Zsidó hitköz­ség névsora, Szeged) Bleyer Pálné Lindenfeld Mária* (176.); New York (USA), 1911. május 11.; Csernai Erzsébet - Lindenfeld Al­bert; lh.: Szeged, Horthy M. u. 8.; Hódmezővásárhelyen is élt a család. 1944. június 16-án Szegedre deportálták, majd június 25-én az első transzporttal Auschwitzba szállították, ahonnan nem tért haza. Holttá nyilvánítása 1944. július 15-i időponttal történt. (Hódmező­vásárhelyi I. köt. 185. p., Neve a Szege­di zsidó polgárok emlékezete című kötet­ben is szerepel.) Bleyer Zoltán munkaszolgálatos (176.); Kecskemét, 1908.; Berényi Olga; Osztrogozsszk környékéről 1943 márciu­sában nem írhatott lapot, legfeljebb Ki- jev környékéről. Valószínű korábbi leve­leit Osztrogozsszkból írta, ugyanis az V. kmsz. zászlóalj által felállított 15. mun­kásszázad zöme itt helyezkedett el az 1943. január 12-i szovjet offenzíva ide­jén. (Adategyeztetés) Bloch Mór* kereskedő (176.); Hajós, 1866.; fel.: Rigner Katalin; lh.: Szeged, Dugonics tér 11.; A szegedi téglagyári gyűjtőtáborból 1944. június 25-én Auschwitzba deportálták, ahonnan nem tért vissza. (Zsidó hitközség névsora, Szeged) Özv. Blum Fülöpné* (176); ?, 1871.; lh.: Szeged, Zákány u. 23.; A szegedi téglagyári gyűjtőtáborból 1944. június 25-én Auschwitzba deportálták, ahonnan nem tért vissza. (Zsidó hitköz­ség névsora, Szeged) Blum Sándor* utazó; (176.); Szarvas, 1892.; lh.: Szeged, Zákány u. 23.; 1944. június 27-én Szegedről Ausztriába, on­nan Theresienstadtba deportálták. Fel­szabadulása után hazatért Szegedre. Az­óta már elhalálozott és a szegedi zsidó temetőben temették el. (Dr. Pollák Lász­ló följegyzése, 1998.) Boda Bertalan* kereskedő (176.); Er­dőd, 1880.; lh.: Szeged, Aradi u. 5.; A szegedi téglagyári gyűjtőtáborból 1944. június 28-án feleségével együtt Stasshof- ba deportálták. 1945. április 15-én a né­met SS-ek Randeggben mindkettőjüket kivégezték. 1947-ben exhumálás után ha­zahozták őket és a szegedi zsidó teme­tőben a randeggi közös sírban vannak eltemetve. (Zsidó hitközség névsora, Szeged) Boda Bertalanná Boda Ella* htb. (176.); Zsolna, 1883.; lh.: Szeged, Aradi u. 5.; A szegedi téglagyári gyűjtőtábor­ból 1944. június 28-án férjével együtt Stasshofba deportálták. 1945. április 15- én a német SS-ek Randeggben mindket­tőjüket kivégezték. 1947-ben exhumálás után hazahozták őket és a szegedi zsidó temetőben a randeggi közös sírban van­nak eltemetve. (Zsidó hitközség névsora, Szeged) Bodó Imre honvéd (176.); Szeged-Al- sóközpont, 1913. szeptember 29.; Illovai Etelka-Bodó Illés; lh.: Szeged-Alsóköz- pont, Király halom 446.; 1944. július 25- én mozgósították és Szegedre a 9. gya­logezred I. zászlóalj géppuskás századá­ba hívták be frontszolgálatra. Alakulata a 13. gyaloghadosztály kötelékében augusztus 25-én Galíciában az 1. hadse­reg arcvonalába került. Itt a Hunyadi-ál­lásban egy hónapon át védelemben vol­tak, majd szeptember 27-én a bekerítés elől visszavonultak. Visszavonulás köz­ben 29-én Mihalovicánál mell-lövéstől hősi halált halt. (HL. HM. 22. oszt. ir. 751. d. 670052/1944. sz.) Dr. Bogárosi Béla tart. állatorvos fő­hadnagy (177.); 1944. október 9-én 112

Next

/
Thumbnails
Contents