Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)
Bevezető tanulmány
századdal (110 lovassal), a „szegedi tüzérezred” 1 üteggel (lövegek nélkül), a „szegedi árkász zászlóalj” 1 századdal (90 fővel), s létrehozták még a repülőcsoportot és távírász parancsnokságokat is. Horthy Miklós, a Károlyi Gyula elnöklete alatt megalakult első szegedi ellenkormány hadügyminisztere 1919. június 5-én adta ki felhívását a Magyar Nemzeti Hadsereg megszervezésére, s ezt követően gyorsabban haladt a szegedi katonai körlet tiszti kereteinek feltöltése. Szegeden, mint viszonylag semleges területen már korábban nagy számban gyülekeztek katonatisztek az anyaországból, Bácskából, Erdélyből, sőt még Bécsből is, de Horthy felhívásának hatására 1919 júniusától számuk igen gyorsan növekedett. Létszámuk hamarosan elérte a kétezer főt. Ezért személygyűjtő állomásokat szerveztek és új egységkereteket hoztak létre, így a volt 46. gyalogezred századai zászlóaljkeretekké alakultak át, létrejött az 5. „székely” gyalogzászlóalj keret és egy 6. zászlóalj keret is. Megalakult a Simonyi huszárszázad és július végén Temesvárról beérkezett a 7. vonatpóttár, amely szegedi vonatosztaggá alakult. A keretek zömmel tisztekből állottak, a legénységi állomány kicsi volt. A szegedi francia katonai főparancsnokság sorozást nem engedélyezett, a toborzást is szűk keretek között tartotta azzal, hogy a toborozott katonák szolgálattételre való behívását augusztus 8-ig megtiltotta. Ezzel párhuzamosan a 46. gyalogezred 1-2. tiszti százada kivált, ebből szerveződött a Prónay- és Ostenburg-század. A szegedi tartalékos tisztekből pedig felállt a Bárdos-század, s a fenti kettő mellett tiszti különítményként tevékenykedett. A Tanácsköztársaság összeomlása után a franciák a katonai fegyver- és felszereléskészleteket a nemzeti kormány rendelkezésére bocsátották. Augusztus 8-20 között a nemzeti hadsereg 4 tiszti különítményes százada és két hadosztályának tiszti keretei Szeged-Kalocsa vonalon a szerb és román megszállók közötti szűk sávban, francia közvetítéssel Dunántúlra vonultak. 1921. január 1-jén a szegedi katonai körlet (parancsnoka Janky Kocsárd tábornok, vezérkari főnök Shvoy Kálmán vk. ezredes) állt egy gyaloghadosztályból (parancsnoka Jankovich Ferenc tábornok) benne a szegedi (volt 46.) gyalogezred (parancsnoka Kurri Richárd ezredes, majd Korláth Eörs ezredes) négy zászlóaljából (119 tiszt, 939 fő legénység), a lovasezred két lovas és egy gyalogszázadából (28 tiszt, 178 fő legénység), 2 tarackos és egy ágyús ütegéből, ütegenként 2 löveggel (29 tiszt, 423 fő legénység), az árkászok egy századából, az utászzászlóalj 2 pót- és egy szerszázadából (19 tiszt, 137 fő legénység), egy vonatpótkeretből (4 tiszt, 25 fő legénység), autós századból (3 tiszt, 66 fő legénység), végül egy távírász századból (9 tiszt, 97 fő legénység). A repülőcsoport (csak keret) parancsnokság is Szegeden maradt. A karhatalmi alakulatok is ide tartoztak, amely a Bárdos-századból (41 tiszt, 148 fő legénység), egy-egy tiszti karhatalmi századból (128 tiszt, 148 fő legénység) illetve tiszti pótzászlóaljból és az ehhez tartozó két tiszti pótszázadból (260 tiszt, 6 fő legénység) állott. A gyaloghadosztályhoz a szegedi gyalogezreden és szegedi vadászzászlóaljon kívül (az utóbbi 8
