Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)
Bevezető tanulmány
A bombázás szinte sokkszerűen hatott a városra. Mintegy 200 zsidó munkaszolgálatos napokon át dolgozott a romok eltakarításán. A polgári halottakat részben a városlakók és a katonák ásták ki a romok alól. Sokan a kórházakban haltak meg sérüléseik következtében. Az első hadászati bombatámadás után majd egy hónapos szünet következett, de két-három naponként ez alatt is, a zavaró repülések és az átvonuló bombázókötelékek miatt, gyakori volt a légiriadó a városban. A július 3-i légitámadás a vasúti híd ellen irányult, azonban nem járt sikerrel. Délelőtt 10 óra tájban jelentek meg a félelmetes búgású Liberátorok a város fölött. Már eltávoztak, amikor négy gép kivált a kötelékből, és 10 óra 30 perckor 34 nagyméretű rombolóbombát dobott le a Petőfi Sándor sugárút-Tisza Lajos kőrút-vasúti híd-Újszegedi Kendergyár körvonalában. Ezek súlyos károkat okoztak főleg a Boldogasszony sugárút házai között. Összesen 7 ház dőlt romba és 161 ház rongálódott meg, köztük egyetemi épületek, a Horthy kollégium, a püspöki palota, az OTI (SZTK) székház, a fogadalmi templom stb. Egy-egy bombatalálatot kapott a piarista gimnázium, a bőrgyógyászati klinika és a Közraktárak Rt. egyik raktárépülete is. A vasúti híd mellett három bomba hullott a Tiszába, egy pedig közvetlenül a vasúti híd újszegedi hídfője mellett fúródott a töltésbe. Négy bomba az Újszegedi Kendergyár területén robbant, ahol a gép- és kazánház teljesen elpusztult, így az energiahiány megbénította a gyár további termelését. Hosszabb szünet után, augusztus 20-án újabb támadás érte a várost. 10 óra 20 perctől hat bombázógép 50 rombolóbombát dobott le. A cél ismét a rendező pályaudvar és az utászlaktanya volt, de a Mátyás térhez közel, az alsóvárosi Dobó-Pálfy- Nyíl és Földműves utcák által határolt nyolc utcába hullottak a bombák. A romok alatt 15-en meghaltak, 9-en megsebesültek. A Szabadsajtó utca 26. sz. alatti körzeti légópincében 15 ember szorongott. Amikor a házat találat érte, csak 5 főt sikerült élve kimenteni, 10 embert csak holtan ástak ki a romok alól. 6 A negyedik légitámadás augusztus 24-én a vasúti híd elpusztítását célozta. Ekkor, 9 óra 45 perckor 49 gép intézett támadást a város ellen, és 190 romboló- és gyújtóbombát szórtak le. Jelentős részük a vasúti híd közelében csapódott be. Az 58 bombabecsapódás szinte körbepásztázta a vasúti hidat, de az még használható maradt. Az Újszegedi Kendergyárat 22 találat érte, és ezúttal másodszor szenvedett súlyos károkat. A többi bomba Közraktárak Rt., a Futura, a Hangya raktárak épületeire, illetve a Sylvánia-fatelepre, a Tisza-pályaudvar teher- és árukiadó részére hullott. Az utóbbi helyen több német lőszer- és élelmiszer-szállító vonat kapott találatot. A Mezőgazdasági Közraktárak és a Futura épületeiben nagy mennyiségű gabona és olajosmag semmisült meg, s még egy hónap múlva is parázslott. Romba dőlt 38 épület, közöttük 6 emeletes ház, és a Tisza-pályaudvari vámház is. Újból súlyosan rongálódott a piarista gimnázium, a Gyálai úti vámház, a szennyvíz-szivattyútelep és a vízműtelep. A személyi áldozatok száma: 5 halott és 5 sebesült. 76 76CSML. Tűzoltósági ir. 2879., 3427., 4316/1944. és Mérnöki hiv. 11/71. Légó szn. 82