Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)

Előszó

ELŐSZÓ

Az egyes ember és az emberiség közös tudatának egyszerre szerencséje és szerencsétlensége is, hogy tud felejteni, képes a felejtésre. Elviselhetetlen lenne az élet, ha minden borzalom emléke, amelyet egyes emberek és embercsoportok követtek el, elevenül élne bennünk, ám jó lenne, ha egyes esetekben éppen a nagyon is eleven emlékezet parancsa akadályozna meg embereket újabb szörnyűségek elkövetésétől. Korunk, a rettenetekben gazdag 20. század embere sem emlékezett, és tanult a korábbiakból. A technika lehetővé tette számára, hogy lakóhelyén, a Földön eltörpüljenek vagy megszűnjenek számára a földrészeket egymástól elválasztó nagy távolságok, ő pedig ezt arra használta fel, hogy mamut birodalmakba szervezetten és kényszerítve két alkalommal is lángba borítsa egész lakóhelyét. A két világégés között még egy emberöltő sem telt el. A nagy víkend idején csak éppen megpihentek a szembenálló felek, sok helyütt, így közelebbi pátriánkban, Szegeden sem jutottak el még az emberveszteségek számbavételéig sem, a rövid idő alatt. Az első világháború emberveszteségéről szóló adataink becsült értékek, és azok is maradnak már mindörökre.

A második világháború után ránk köszöntő kor deformált szellemisége közel fél évszázadig nem tette lehetővé az égető lelki sebek gyógyítását: a megtörtént események elmondását, az igaz történetek leírását, a generációk lelkét belülről feszítő gondok feloldását, a megbékélést hozó kibeszélést. Személyes és politikai okok, az egykori győztes nagy moloch, a Szovjetunió jelenléte nem engedték meg az örök törvény megvalósítását, halottainknak a méltó végtisztesség megadását.

A rendszerváltás után megnyílt a lehetőség a végső búcsúra a város második világháborús hőseitől és áldozataitól, a totális háború katonai és civil halottaitól. Az átmeneti időszakban működő és sokáig ható, sikeres intézkedéseket javasló polgár- mesteri tanácsadó testület álláspontja szerint a belvárosi temetőben 1993-ban állítottuk fel az emlékművet — azóta is áll a volt szovjet hősi emlékmű anyagából Popovics Lőrinc által készített alkotás —, és mivel az áldozatok nagy száma miatt a nevek kőbe vésése nehezen kivitelezhető és költséges feladat lett volna, úgy döntöttek, szülessék könyv a halottak emlékének megörökítésére. A város felvállalta a megvalósítás anyagi terheit.

A kötet elkészítésének nagy feladatát a levéltár két munkatársa: Dunainé Bognár Júlia igazgatóhelyettes és Kanyó Ferenc főmunkatárs vállalta fel. Előbbi mint a város szülötte ismerte az áldozatok hozzátartozóinak egy részét, utóbbi ötödfél évtizede szegedi, és a világháború szegedi történetének kutatója. Közel négy évig végezték áldozatos munkájukat napi feladataik ellátása mellett. Céljuk eléréséig számos akadállyal kellett megküzdeniük. A források ziláltsága, a korabeli

5