Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)
Dokumentumok, visszaemlékezések
Őszintén szólva nem örültem ennek a megtisztelő feladatnak. Úgy látszik, drága zászlóalj parancsnokom nem volt tisztában azzal, hogy ez a szétzilált egység már napok óta a legsúlyosabb harcokban vett részt, tehát a harci szelleme nem túl magas, míg az ezred alakulatai helyben voltak és kipihenhették magukat. Arra, hogy jól felderítsük a támadási célt, meg az előtte fekvő területet, már idő nem volt. Nagyjából ugyan emlékeztem a tegnap esti terepszemle után. De ez még nem elég. A mai modem harckörülmények között egyetlen, - jó tüzelőállásban lévő ellenséges gyorstüzelő nehézfegyver elégséges ahhoz, hogy helyrehozhatatlan kárt tegyen a támadó erőkben. A zászlóalj parancsnok arról sem intézkedett, hogy kapunk-e támogatást a tüzérségtől, vagy az aknavetőktől? - A mi kézifegyvereinkkel pedig nem tudunk kárt termi a töltés mögött rejtőző ellenségben. Aggályaimat jelentettem a zászlóalj parancsnoknak. A válasz rövid volt. Ne aggódjak, kezdjem meg a támadást, ő idejében itt lesz. Gondoskodni fog utánpótlásról. Nehéz szívvel, de teljesítettem a parancsot. Még a sötétség leple alatt a készenléti helyekre vezettem a szakaszokat. Ezt feltűnés nélkül lehetett megcsinálni, mert a látási viszonyok hajnalban eléggé korlátozottak voltak és a honvédek nem csináltak felesleges zajt. A pirkadt már a helyén találta az embereket. A támadó vonalat két szakasz képviselte. A fennmaradó részleg a második vonalban lapult. Harcálláspontom közöttük, úgy hogy kézjelekkel is tudtam irányítani - ha szükséges - a csoportokatat. A szakaszparancsnokoknak elrendeltem, hogy túlságosan erős tűz esetén az emberek álljanak meg és ássák be magukat. További előrehaladás csak az én parancsomra, avagy egy várható saját tüzérségi tűztámogatásra - folytatandó. Visszavonulás is csak parancs esetében lehet. Embereim már elég tapasztalattal rendelkeztek a terepfedezet kihasználására, és így kb. 500 métert észrevétlenül tudunk előre hatolni, amikor a töltésről eldördültek az első ellenséges fegyverek. Úgy kilométernyi távolságra lehettünk a töltéstől. A fegyverek hangjából következtetni lehetett arra, hogy nagyobb létszámú ellenséggel állunk szemben. Még nem voltunk ugyan a kézifegyvereknek jó célzást biztosító lőtávolságban, de a géppuskáik már erősen szórtak a fejünk felett. A továbbhaladás kész öngyilkosság lett volna. Ilyen körülmények között pedig el sem érhettük volna a töltés vonalát, sőt várható volt még az is, hogy az oroszok további erősítéseket kapnak, ha ez nekik szükséges. Ez sajnos, bekövetkezett. Reggel nyolc órakor már olyan erős volt az ellenség tüze, hogy hátra sem volt tanácsos mozogni. Az emberek beásták magukat és lapultak a gödrökben. Hátulról semmi mozgás nem mutatkozott, jeléül annak, hogy a beígért utánpótlás még nem érkezett meg. Az oroszoknál pedig megszólaltak az aknavetők és szórták a terepet. Teljesen reménytelen volt a helyzet, ezért a jobb szélen lévő szakasznak visszaszivárgást rendeltem el. Ez a szivárgás abból állott, hogy időnként a rajok emberei hátrakúsztak. A terepet fedő növényzet több helyen alkalmassá tette a rejtett mozgást. Hogy ezt fedez478
