Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)
Bevezető tanulmány
Itteni tevékenységükre Horpácsy Ignác tartalékos főhadnagy, az alakulat szegedi tábori lelkésze így emlékezik: „A hadosztály területén a szentmisék és a temetések rendjét én határoztam meg, a betegek és egészségesek lelki gondozását is végeztem, de még a tábori posta cenzurálása is hozzám tartozott. Ezért nagyon sokat mentem, hogy a hadosztályhoz tartozó, és főként télen teljesen elszigetelten állomásozó kisebb-nagyobb egységekhez eljussak szentmisét celebrálni. Már puszta megjelenésem is kedvezően hatott a honvédek hangulatára, mert néha még a parancsnokok is úgy hitték, hogy a partizánok bekerítették őket és azok fogságában vannak. Ezt a jelenséget „orosz tél-betegségnek” is nevezték. A Lokot-i központban a nagy park területén 15 magyar honvédet és egy tisztet temettem el, akik a partizánok elleni harcokban estek el. Közbenjárásomra ide temettük azt a zsidó munkaszolgálatost is, akit fakitermelés közben ért halálos baleset, temetésén is részt vettem. Hálából a munkaszolgálatosok fából tábori oltárt építettek. A helyi lakossággal jó kapcsolatunk volt, a sztaroszta, a helység polgári vezetője révén sokszor élelmet is juttattunk az éhező lakosságnak. Személyes kapcsolatom volt a pópával, én adtam papi reverendát is neki. Ha megjelentem egy faluban, általában nagy tisztelettel voltak irántam, amikor meglátták a keresztet, de temetéseinkre is eljöttek, osztoztak gyászunkban. Egyéves frontszolgálat után 1942 őszén, dr. Boskó József százados leszerelt, helyette dr. Laborczy Vilmos, Szeged-alsóvárosi orvos őrnagy lett az oszlopparancsnok, aki velünk szemben is gyanakvó volt. Számos konfliktusom támadt vele, hamarosan én is leszereltem, helyettem Gimes Gyula főhadnagy lett a tábori lelkész.” A tábori lelkészt leszerelése előtt kitüntették. Dépold Miklós vezérőrnagy, hadosztályparancsnoktól vette át a „Kormányzói Dicsérő Elismerést a Hadiszalagon a kardokkal” (köznyelvileg Signum Laudis) I. ezüst fokozatát.27 A 105. betegellátó állomás mellett szintén szegedi alakulat volt az V/l. sebesültszállító gépkocsioszlop is, amelyhez 8 sebesültszállító és 2 szerelő gépkocsi tartozott. Az oszlop parancsnoka Szirányi Gyula hadnagy, helyettese Papos Mihály hadapród őrmester, majd zászlós volt. Papos Mihály egykori jegyzetei alapján így emlékezik vissza: „Az V/l. sebesültszállító gépkocsioszlop a 15. szabadkai gyalogdandárhoz tartozott, de a szegedi V. honvéd gépkocsizó vonatosztály szerelte fel. Szegedről 1941 októberében indultunk Vinyicára, egy katonai transzporttal az V/l. sebesült- szállító gépkocsioszloppal, amelyet ugyancsak Szegeden szereltek fel, valamint a 105. híradószázaddal. Az átcsoportosítás után Vinyicáról az V. vonatosztály gépkocsioszlopa 1941. december 10-én indult el a szegedi alegységekkel, de csak Berdi- csevig jutottunk el. Innen december 18-án már oszlopmenetben mentünk tovább Zsitomíron át Kijevig, ahonnan 1942. január 9-én indultunk Nyezsinbe. Itt több időt töltöttünk, mert a nagy télben a gépkocsikkal lehetetlen volt a továbbhaladás, 27 Horpácsy Ignác főhadnagy, tábori lelkész visszaemlékezése. - Hoipácsy Ignác ny. plébános, Medgyesegyháza, 1994. november 28. 38
