Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)
Bevezető tanulmány
tartalékosokból verbuválódott. A hadszíntérre kimenő oszlop- és részlegparancsnokok szinte kivétel nélkül alacsonyabb rendfokozatú tartalékos tisztek voltak.9 Jelentős szegedi hadtestközvetlen alakulat volt még az V. híradó-zászlóalj is, amely 1938 előtt csak századszintű alakulatként tartozott az 5. vegyesdandár kötelékébe. A zászlóalj a hadtest híradó parancsnokához, mint fegyvernemi elöljáróhoz tartozott, aki a híradó csapatok és eszközök tevékenységét is felügyelte, irányította. A zászlóalj parancsnoka 1938-43 között Melegh Gyula alezredes, a Felsőipari Iskola (ma Déri Miksa Gépipari Szakközépiskola) mérnök-tanára, majd 1943-44-ben Hadffy Nándor őrnagy volt. A parancsnokság, a zászlóaljtörzs és az 1. század a Honvéd-téri laktanyában, a tisztes- és tiszthelyettes képző, továbbá a 2-3. század a nagykörúti új laktanyában helyezkedett el, amelyet ebben az időben „Híradós laktanyának” is neveztek. A híradó-zászlóaljnál folytatott kiképzés elsősorban a mozgó és helyhez kötött híradós központok és alközpontok kiépítésére, rádiós és vezetékes kapcsolatrendszer kialakítására, s a vezetéképítésre szorítkozott. A zászlóalj, három százada már a kiképzés alatt is specializálódott. Az 1. század volt az ún. „nehéz kábeles”, amely a hadseregtől a hadosztályig építette vonalait. Parancsnoka, egyúttal zászlóalj parancsnokhelyettes is Bakos Mihály százados volt mindvégig, akit kemény, de egyenes, jól képzett tisztnek ismertek. A 2. századot „a könnyű kábeles” elnevezéssel illették, amely a hadosztálytól lefelé, a zászlóaljig, esetenként századokig épített vonalakat. Mindhárom szakaszába 1-1 lehallgató raj is tartozott, amelyekben külön speciális kiképzés folyt. A parancsnoki teendőket Ördögh István főhadnagy látta el, aki 1938 előtt elhárító tiszt is volt, s egyben az egész zászlóalj tiszteseinek, legénységének priorálását (előzetes megbízhatóságát) is vizsgálta, amely a híradósoknál feltétel volt. A 3. század, a rádiós kiképző ún. „rádiós század” parancsnoka Illés István százados volt. A háború alatt a rádiós hírrendszer sokat fejlődött, német és magyar gyártmányú hordozható adó-vevőkkel, méretük, hatékonyságuk alapján R-l-től R-15-ig típusokkal dolgoztak. A földi csapatoknál az R-8-ig terjedő típusokat használtak, a többit a légierőknél rendszeresítették. A válogatott és műszaki érdeklődésű, alapfokú végzettségű, előzetesen priorált legénység rövid 6 hetes gyalogsági kiképzést kapott, és fél évet követően kész híradósok lettek. Fegyverzetük jugoszláv zsákmányból kikerült Mauser puskákból és német géppisztolyokból állt. Az intenzív kiképzés és utóképzés 1940-44 között zajlott. Tartalékos tiszteket és altiszteket, akik korábban postai és vasúti távközlésnél dolgoztak, nagy számban alkalmaztak a híradó-alakulatoknál. Kvalifikáltabb területen, főként a rádiósoknál, műszaki mérnököket és tanárokat is képeztek át speciális továbbképzés keretében. A hadszíntérre kimenő híradószázadokat a 3 kiképző század 1-1 szakaszából állították össze és országos járművekkel (fogatolt szekerekkel) ellátva 1-1 könnyű-, illetve gyaloghadosztályhoz sorolták be őket. A legelső mozgósított és felállított 9 Mezei József ny. törzszászlós (Szeged, Alsónyomás sor 4.) visszaemlékezése és általa gyűjtött anyagok, dokumentumok 17
