Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)
Bevezető tanulmány
radt, a 23. tartalék hadosztály nem tudta felváltani. A lovasalakulatok így az arcvonalhoz szegeződtek. holott a hadseregparancsnokság, mint gyorsan mozgó erőt, amelynek katonái a környékből verbuválódtak és így nagy helyismerettel rendelkeztek, gyors hadmozdulatokra szerette volna felhasználni. A magyar fővezérség a 3. hadsereg Baja, Kiskunhalas közötti veszélyeztetett déli szárnyát az 5. tábori póthadosztály 6 zászlóaljával kívánta megtámasztani. Ennek a póthadosztálynak a harcbavetése azonban már nem volt végrehajtható, miután a bajai hídfőállás október 20-án éjszaka részben szovjet kézre került. Ezért a 3. hadsereg parancsnoka 21-én úgy intézkedett, hogy az 5. tábori póthadosztály csapatai - melyek még részben a Dráva mentén biztosítottak - a beérkezés sorrendjében Tolna, Fadd, Fájsz, Geijen, Bátya, Foktő átkelőhelyeken térjenek vissza a Duna-Tisza közére, Dusnok, Hajós, Kalocsa területére a hadsereg jobb szárnyára. A Szeged visszafoglalására tervezett támadás hamar elakadt, s ezt az ellenség igyekezett kihasználni. Miután a szovjet súlyképzés Kiskunfélegyháza térségében befejeződött, az ellenséges csapatok Kiskunhalas és Kiskunfélegyháza között október 21-én megkezdték támadásukat. Október 22-én elfoglalták Kiskunhalast. Baját is délkeletről erős páncélosék közelítette meg, és a magasabb fekvésű és jól védhető Bajaszentistván kivételével október 21-én elfoglalta. Kistelek és Kiskunfélegyháza között október 23-án hajnalban erős tüzérségi tűzelőkészítés után folytatódott a szovjet csapatok támadása. A 23. tartalék hadosztály védelmét áttörve még a nap folyamán elfoglalták Kiskunfélegyházát. Három nap alatt a Dél-Alföld három jelentős városa került a szovjet csapatok birtokába.114 Szeged visszafoglalásának második tervét a magyar katonai vezetéssel teljes összhangban a német legfelső hadvezetés határozta el. Már a debreceni csata befejezése előtt foglalkozott egy Szeged irányába vezetett páncélostámadás tervével. Az OKH azzal számolt, hogy az Észak-Tiszántúlon tevékenykedő jelentős német erőket gyors átcsoportosítással a Duna-Tisza közére hozza át. Az átcsoportosítás fő célja a budapesti irány lezárása volt, de a létrehozott erőcsoport egy részével a 2. Ukrán Front balszárnyára is jelentős ellencsapást akart mérni. A támadás fő célját az OKH abban határozta meg, hogy a támadó páncélos erők mérjenek csapást a 46. hadseregre, foglalják vissza a Duna-Tisza közét, a Tiszától nyugatra lévő terület kiürítése után állítsák helyre a védelmet a Tisza vonalában és teremtsék meg ezzel a kapcsolatot a német Dél és F Hadseregcsoport között. A hadműveleti koncepció szerint Kecskemét-Cegléd-Szolnok-Lakitelek térségében összevont 5-6 páncéloshadosztályból alakított erőcsoport a Tisza-Kecs- kemét vonalon támadott volna. Az OKH (Oberkommando des Heeres = német szárazföldi csapatok főparancsnoksága) a tervezett támadást október 26-án rendelte el. A támadást a Tisza vonala mögött csoportosuló német páncéloshadtest 1., 13., 23. és 24. páncéloshadosztályai, valamint a 3. magyar hadseregből az 1. magyar páncéloshadosztály és az 1. magyar lovashadosztály indította volna meg. HL KTB Hgr. Süd 1251. ft. 58-65. 103
