Labádi Lajos: Szentes város közigazgatása és politikai élete 1849–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 22. (Szeged, 1995)
IV. A kiegyezéstől az első világháborúig
tartózkodjon mindennemű hivataloskodástól, s a nála lévő eszközöket haladéktalanul adja át a régi tanácsnak.123 Az elrendelt új választások előkészítésére január 28-án összeült a városi közgyűlés. Az első teendőt az új tizes bizottmány elnökének megválasztása jelentette. A jelenlévő 83 képviselő szavazata 7 jelölt között oszlott meg. A legtöbb szavazatot Kristó Nagy István Stammer-párti nagygazda nyerte el. 38 szavazatával szemben Bartha János néppárti jelölt 34 szavazatot kapott. Mivel a törvény által előírt abszolút többséget egyik jelölt sem nyerte el, a két legtöbb szavazatot kapott személy között új szavazást rendeltek el. Erre a január 30-i közgyűlésen került sor. A képviselő-testületben többséget élvező Stammer—Farkas—Jurenák-párt ezúttal jobban mozgósította tagjait, bebiztosítva a sikert. A leadott 101 szavazatból Kristó Nagy István 61, Bartha János 40 szavazatot kapott. A tisztújítás határnapját február 11 -re tűzték ki.124 A jelzett napon összeült az 1861-es képviselő-testület, hogy megválassza az új kijelölő bizottmány tagjait és elrendelje a tisztújítás megkezdését. A választás eredménye már sejtem engedte, hogy ezúttal sem lehet békés kimenetelű tisztújításra számítani. Az új kijelölő bizottmány tagjai ugyanis kivétel nélkül a kisebbségi pártból kerültek ki, s a 10 tagból 8 olyan volt, aki benne volt a december 4-én lemondott bizottmányban is, amelyet a megye elmarasztalt tapintatlan eljárása miatt. Az izgalmakat csak fokozta, hogy a tisztújítás idejére megválasztott főkapitány Horváth Ferenc volt választási elnök lett. Mielőtt a tizes bizottmány visszavonult volna a jelölések megtételére, Oroszi Miklós szót kért, s felhívta a közgyűlést, hogy a január 11-i megyei végzés értelmében adják utasításba a kijelölő bizottmánynak, miszerint: a törvény szellemével egyezőleg, a szavazattal bírók tekintélyes számának óhajtását a kijelöléseknél vegyék figyelembe, s a létező pártokat a kijelöléssel törekedjen kiegyenlíteni. A kijelölő bizottmány összetételét ismerve, Oroszi figyelmeztető szándéka nyilvánvaló volt, mint ahogyan az a kitérő határozat is, amelyet indítványára hoztak. A határozatban leszögezték, hogy a megyei végzés nem jelölte ki a pártok kiegyenlítésének módját, ezért a választási elnök és a kijelölő bizottmány csak arra utasítható, hogy „minden eljárásában pártszinezet nélküli tiszta, s önzéstelen meggyőződése szerint, és a törvénynek e részbeni rendeletéihez alkalmazkodva, a legszigorúbb igazság szerint járjon el.” Ennek kimondása után a kijelölő bizottmány zárt ülésre vonult vissza. Ezalatt a városháza udvarán összegyűlt választók feszült érdeklődéssel várták a fejleményeket. Hamarosan megjelent Kristó Nagy István választási elnök és elmagyarázta a titkos szavazás lebonyolításának módját. A gyakorlati tudnivalókat még némán hallgatta a tömeg, de a főbíróságra kijelölt személyek neveit a hirtelen támadt hangzavar miatt már nem tudta kihirdetni. A néppárti választók — bizonyára előzetes megállapodás alapján — hangosan követelni kezdték a január 11-i megyei határozat felolvasását. Ezt a választási elnök — arra hivatkozva, hogy a határozat nem a bizottmányhoz, hanem a közgyűléshez lett intézve, ezáltal ő illetéktelen — a maga részéről megtagadta, de azt nem ellenezte, hogy a határozatot bárki más felolvassa. Ekkor Oroszi Miklós — akitől az akció valószínűleg kiindult — lépett a nép elé, s felolvasta az érintett megyei 123 CSML (SzF) 1—9, 69/1868. Bizottmányi jgyk.; 18/1868. Főisp. ir.; Szegedi Híradó, 1868. január 16.; A Hon, 1868. február 26. 124 CSML (SzF) 522/1868.-479/1868. Bizottmányi ir.; 62/1868. Polgm. ált. ir.; 17/1868. Főisp. ir. 89
