Labádi Lajos: Szentes város közigazgatása és politikai élete 1849–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 22. (Szeged, 1995)

I. Abszolutista berendezkedés

— a községi pénztár és valamennyi pénzalap előköltségvetéseinek, ill. számadásainak megvizsgálását,

— a községi tulajdonok elidegem'tését,

— a szerződések megkötését, meghosszabbítását, felmondását,

— a városi tisztviselők fizetéseinek megállapítását,

— a perek indítását és megszüntetését,

— helyi rendszabályok kidolgozását., stb.

Vagyis a város belgazdálkodásával kapcsolatos legfontosabb teendőket. Az Utasítás a községi választmány határozatainak végrehajtására a városi tanácsot jelölte ki. Ugyanakkor a tanács feladatává tette mindazoknak a községi ügyeknek a megvitatását és intézését, amelyek nem lettek a községi választmány hatáskörébe utalva. Ennek értelmében a tanács, mint „közvetlen közigazgatási hatóság”: nyilvántartja és kezeli a város valamennyi ingó és ingatlan vagyonát, gondoskodik ezek célirányos felhasználásáról; szakközegei által ellátja a helyrendőrségi teendőket; a büntető törvényszék elé nem tartozó kihágási ügyekben (100 pft-ig terjedően) első bíróságként ítélkezik. Ezeken kívül a tanács feladata a törvények és rendeletek kihirdetése, az egyenesadó beszedése, az újoncállítás lebonyolítása, a katonai elszállásolás, élelmezés és előfogatozás megszervezése... stb. A hatáskörök ily módon történt elosztása révén a községi választmány és a tanács egymással részben alá-, részben mellérendeltségi viszonyba került.

A községi választmányok létrehozásával az 1849 augusztusában feloszlatott városi képviselő-testületeket kívánták pótolni. Arról természetesen gondoskodtak, hogy a választmányok működése megmaradjon a „törvényes” keretek között. Erre nézve az Utasítás több pontja is biztosítékul szolgált. Elvben megengedhetőnek tartotta például a választmány tagjainak lakosság általi megválasztását, de a választás engedélyezésének megadását a helytartó hatáskörébe utalta. Ez a gyakorlatban azt eredményezte, hogy az ország legtöbb helységében megyefőnöki előterjesztésre, kinevezés útján állították fel a községi választmányokat. Az Utasítás előírta azt is, hogy a tanácskozásra kerülő tárgyak jegyzékét tanácskozás előtt fel kell terjeszteni jóváhagyásra az elöljáró közigazgatási hatósághoz. Tárgyalni csak a jegyzékben feltüntetett ügyeket volt szabad. A tanácskozásról felvett jegyzőkönyveket szintén be kellett mutatni a felettes hatóságnak. A választmányi végzéseket és határoztokat csak ez egyes tárgyakra nézve kijelölt hatóság (megyefőnök, kerületi főispán, belügyminiszter, helytartó) jóváhagyása után lehetett végrehajtani. További biztosítékul szolgált, hogy a választmány ülésein a kormány által kinevezett polgármester elnökölt, aki a választmány törvénybe ütközőnek minősülő intézkedéseit felfüggeszthette, szükség esetén az ülést berekeszthette. Ugyanez a jog megillette a megyehatóság által kinevezett cs. kir. biztost is. Az ő feladata volt a választmány munkájának közvetlen ellenőrzése. Sorozatos törvénysértés esetén a felettes megyei hatóság a községi választmányt feloszlathatta.

Az idézett Utasítás értelmében a községi választmányi tagok megbízatása 3 évre szólt. Minden választmányi tagságra felkért lakos az állást — mely egyébként fizetéssel nem járt — köteles volt elfogadni. Ez alól csak a tényleges katonai szolgálatot teljesítők, a lelkészek, az állami tisztviselők, valamint a 60. életévüket betöltött személyek kaphattak felmentést. A „vonakodókat” 100 pft-ig terjedő pénzbírsággal sújthatták. Ugyancsak bírság alá estek az ülésről hiányzó vagy elkéső választmányi tagok. A községi tanácsot díjas és díjtalan tanácsnokokból, és a szükséges számú szakszemély29