Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)
Glück Jenő: Újabb adatok az 1848–49-es forradalom bánsági eseményeihez
Vukovics július 15-én hatálytalanította a megye határozatát és a toborzást „sikertelennek és zavarokozónak” nyilvánította. A megindult folyamat megállítása azonban nem volt egyszerű feladat. Nicolaevici megkísérelte, hogy kész helyzet elé állítsa a királyi biztost, és csapatával Oravicára valamint Ómoldovára készült indulni. Kísérletével szemben fellépett Ursulescu lelkész és kijelentette, hogy a papság csakis a megye rendeletéinek engedelmeskedik. Ezután a mozgalom elsorvadt. A következő napokban a megye a maga hatáskörében folytatta a nemzetőrség toborzását és július 26-án elméletileg már 2400 fővel rendelkezett. A rövid szolgálati idő, az egyszerre harcbavethetőek korlátozott létszáma és főképp gyakorlatlanságuk miatt katonai értékük csekély volt. Nem voltak hatékonyabbak a bányahelyeken szervezett 1327 főnyi nemzetőr csapatok sem, mivel alig egy ötödük rendelkezett valamiféle lőfegyverrel és gyakorlatilag csupán helyi szolgálatra voltak alkalmazhatók. A helyzet ismeretében Mészáros hadügyminiszter úgy rendelkezett, hogy a nemzetőrség Krassó megye határainak védelmére szolgáljon. Tevékenységükről Vukovics bizonyos elismeréssel szólt, és ez feltehetőleg a két Moldova és Szubotica körül hullámzó harcokban való részvételüket érinti. Gränzenstein július és augusztus havában szinte naponta számolt be a bányavidéket veszélyeztető szerb támadásokról, amelyek Versec illetve a Duna déli partján lévő táboraikból indultak ki.57 A felkelők további kísérleteket tettek arra, hogy a románokat a magyarok ellen hangolják, és számos alkalommal hangsúlyozták, hogy csak az utóbbiak ellen harcolnak. Valójában Krassó megyének sikerült bizonyos mértékben mozgósítani a románokat, és ebben Murgu néhány híve is támogatta, mint például Stefan Ioanescu lugosi nemzetőr kapitány. A szerbek magatartása, ahova bevonultak, a románok számára nem egyszer kiábrándító volt, mivel a hatalom birtokában már a románok nemzeti jogairól tudni sem akartak. így például augusztus 3-án a visszafoglalt Új Moldován Jumanca postamester és Sina pap arról biztosította Asbóth ezredest, hogy újabb szerb támadás alkalmával ők is résztvesznek az ellenállásban. Sajnos, a harcok nyomán a két Moldova jó részben elpusztult.58 A harcok kiterjedése és a nemzetőrök igénybevétele hamarosan bebizonyította, hogy csak rövid ideig lehet rájuk számítani. A lugosi román nemzetőrség Il-es százada augusztusban csak úgy indult újra, hogy Ioanescu kapitány írásba adta, hogy szolgálatuk 14 napon nem terjed túl. Felváltás hiányában egy részük meg is tagadta az engedelmességet. Lágerdorfnál szintén hasonló jelenségek mutatkoztak, sőt augusztus 15—16-án a krassóiak főerejét képező tábor a csata küszöbén megfutott.59 A helyzet rosszabbodása nyomán a megye újabb tervezetet dolgozott ki egy 500, később 400 főnyi, legalább három hónapra szervezett csapat felállítására magyar érzelmű egyénekből, és segítségül kérték Arad, Csanád, Békés és Csongrád megyéket. Vukovicstól legalább egy századot vagy magyar nemzetőrséget sürgettek. Hasonló elképzeléseket melengetett a bányaigazgatóság is. A csapat szervezése azonban igen lassan folyt, és néhány hét alatt csupán 61 főt tudtak toborozni.60 A politikai helyzet is veszélyeket rejtett. Augusztus 22-én a lugosi görögkeleti komunitás az aradiak levelét tárgyalta, amelyben a kormányt vádolták, hogy nem tartja tiszteletben az elmúlt országgyűlésen hozott XX. törvénycikkel az egyházi kongresszus ügyében, az iskolai törvényjavaslat pedig sérti a románok jogait a tannyelvet illetően. A lugosiak felszólították a krassói képviselőket, hogy ezen, „élet és halál” kérdésben nyújtsanak be saját törvényjavaslatot, és sürgessék a kongresszus összehívását a 57 AL. 1155., 1286/J848. VUKOVICS SEBŐ, i.m. 207—211. 256-257. DEÁK IMRE i.m. 234. 58 Al. 1733/1848., ALA. III. 11., 14., 403., I. 20-23. 6—9, Pesti Hírlap, 1848. VIII. 9. Közlöny, 1848. Vili. 26. 59 4L. 1233., 1241., 1160/1848. 60 AL. 1242., 1244., 1250., 1277/1848. 57
