Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)

Glück Jenő: Újabb adatok az 1848–49-es forradalom bánsági eseményeihez

A telki állomány lezáratlan volta folytán 1828-tól a forradalomig a jobbágyok száma 26 650-ről 27 840-re nőtt ( + 4,46 %) míg a zselléreké 11 526-ról 8780-ra csökkent (-21,78 %). A helyzet magyarázata elsősorban az erdőírtás lehetőségében rejlik, hiszen 1848-ban újabb 1836 telek várt gazdára. A parasztok kezén volt 296 058 hold, túlnyomó részben gyenge minőségű szántó, kaszálók és terjedelmes gyümölcsösök. A lehetőségeken belül marha, disznó és főképp juhtenyésztés folyt.4

A kincstár 1716 után fegyverjogon megszerzett birtokaiból 1847-ig 76 középbirtokot hasított ki és adott el. A vevők sok színű soraiban jelentős szerepet játszottak a görögkeletiek (szerbek, vlahok, görögök), akik részben kereskedelemből, részben a karlócai ortodox „nemzeti” alapból felvett kölcsönből szerezték meg a vételárat és ezzel együtt a nemességet is (Ioanovici, Kapra stb. család). A krassói gyengébb földekért kevésbé tehetősek versenyeztek és anyagi eszközeik fejlettebb gazdálkodás bevezetésére is korlátozottabbak voltak. A legfejlettebbnek tekinthető bulesi uradalom is elmaradt Temes és Torontál átlagától.5 Ezen okból több földesúr szívesen látta az újabb robotnapokat biztosító úrbéri telkek kimérését.

A majorsági birtokok oroszlánrészét Krassó megyében az erdők jelentették. Mivel a telkeket általában a kamarai gazdálkodás idején pontosan kimérték, a földesuraknak kevés lehetőségük volt megcsonkításukra vagy előnytelen kicserélésükre (Tinkova, Zgribegt, Herendgest, Dulei stb.)6

A nemesség másik alkotóelemét a közhivatalok betöltésére oda telepedett családok képezték. A nemesség összlétszáma 1347 fő volt, szavazati joggal 363-an rendelkeztek.

A kincstár megtartotta az Oravica székhelyű uradalmat, beleértve az 1,5 millió köbméter fát jelentő erdőket, a kőszenet és más termékeket biztosító bányákat. 1848- ban már 6000 tonna lignitre nőtt a termelés, és két-három éven belül megháromszorozódására számítottak. 1840 után létrehozták a csiklovai rézolvasztót, a tömesti üveghutát és növelték a resicai vasmű termelését. Számos kapacitást bérbeadtak, s e téren a Maderspach család játszotta a főszerepet. A bányakerület lényegében a megyei joghatóságon kívül maradt, és a közigazgatás a bányatisztviselők közbejöttével történt. A bányatörvényszékek közigazgatási hatáskört is gyakoroltak. A lakosok (kb. 40 000) adó- és úrbérmentesek voltak. Jelentős erőfeszítések történetek a kivitel fokozására, amit elősegített az Oravica—Báziás vasútvonal (1846—47).

A mezőgazdaság fejlődése és a bányászat fellendülése növelte a mesteremberek jelentőségét. Számuk a megyében 1828 és 1846 között 1396-ról 2158-ra nőtt ( + 53,15 %). A helyi kereskedelem főpiaca Temesvár volt, ahova fát, pálinkát, gyümölcsöt, állatokat és ásványokat szállítottak, kiváltképp a Bega csatorna felhasználásával. A kereskedők létszáma 1828 és 1846 között 104-ről 139-re szaporodott ( + 33,65 %).7

A polgári fejlődés hordozói Krassóban is elsősorban a birtokaik korszerűsítését szorgalmazó földesurak voltak (Fichtig, Joanovici, Kapra stb. családok). Hasonló érdekeket képviseltek Lúgoson és a bányavárosokban élő bányabérlők, kereskedők és jelentősebb iparosok, akik jó részben magyarosodó németek, valamint románok voltak. Ez utóbbiak közül kiemelkedik a lugosi polgármesterségre emelkedő Gheorghe Ursu (1839) valamint Constantin Udrea (1848). Gyorsan nőtt az értelmiség száma is, akik egyes közhivatalokat szálltak meg, derékhadukat azonban az aradi román tani tó- képzőben valamint a verseci szemináriumban képezték ki. 1812 és 1847 között 273-an

^ EMBER GY.. i.m. 209.. FÉNYES ELEK: Magyarország leírása. 1. Pest. 1847. 327—329. s D. BRAHARU: Un celaborator al lui Saguna Secretarul de stat Gheorghe Ioanivici de Dulcu si Valea Ma;e. Clui, 1932. 1. és köv. GALGOCZI K., i.m. 320.. 349—ß50.

6 Állami Levéltár Temesvár. Szörény megyei iratok (köv. Á. L.). 454.. 893/1848. Documente privina revolujia de la 1848 in Tärile Romane C. Transilvania. 111. Butprresti 1982. 532.. 535.. 539.

7 ASBOTH LAJOS: Emlékiratai az 1848-iki és 1849-iki magyarországi jjadjáratról. Pest. 1862. I. 301. FÉNYES E.. i.m. 329., 340., 345.. Pesti Hírlap, 1848. IV. 23. ARATÓ ENDRE: A nemzetiségi kérdés története Magyarországon, 1840—1848. II. Budapest. 1960. 28—33.

46