Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)

Sz. Bozóki Margit–Szabó József: Nyelvjárási szövegek a szegedi kirajzású vajdasági Temesközből

(Szokás volt a locsolkodás?)

— Igen, szokás vöt, nagyon is vártuk a locsókodőkat. De akkó mék pénszt nem attak, csak ék kis rozmaringot vagy jácintot tűsztek, vaty tojást attak. Még én éjártam gyerekkoromba — a szerbeknek is akkó vót a húsvét, mikor a magyaroknak régön, és eccőre vót valamiké annak idejin —, és ejártam a temetőbe, mer űnálluk mög az a szokás, hogy ötetik a halottakat. Akkó én rám vöttem apámnak a legnagyop kabáttyát, amiknek legméjeb zsebje vót, kislán vótam, jó léért a zseb, mind éty tarisznya, ojan zsebje vót, oszt akkó űk mög mindön tojást mökföstenek, náluk az a szokás, oszt akkó kérögettünk. Átunk körű a sírná, oszt montuk, hogy dájte méni, dájte méni, és teleraktam a zseböt tojássá. Űnálluk az a szokás vót, hogy lágyra főszték. Bízom mire hazaértem, sok tojás összefakatt a zsebömbe. Útyhoty tiszta tojás vót, de szögény anyám aszonta: jaj, lányom, ha apád észt mögláti, agyonver a kabáttyájé. Akkó szögény takarította a zseböt ki, mer másképp apám nagyon szigorú volt, bisztos mögvert vóna. így is nagylán koromba is kaptam pofont a semmiségé. Amit Bmesélök, de lehet, hogy g se hiszik, pedig ez ojan igaz, mind az Isten az égbe, hogy van, mer abba hiszök. Mán a mögboldogút férjem udvarót, nagylán vótam, arattunk, részibű arattunk, mer szögények vótunk. Apám főfogott a rétön hat lándz búzát. Kimöntünk aratni, hát nem vót röggelire kenyér, édösanyám kinyeret sütött, majt hozi a röggelit. Hát ém mint fijatal nagylánka, hát nagyon éhös vótam. Hát alig vártam, édösanyám kiért, mökterítött, mikó kipakójja, ászt a szép házi cipót kitötte, úgy mökcsapott a szaga. Jaj — mondom — édösanyám, ojan éhös vagyok, tám mögöszöm az egész cipót. Avvá apám mökfogta a kézit, oszt lebaszott égy naty pofont, és észáltam a köröszt tüvihön. Ékesztem ríni. Aszonta, az anyád istenit, ide gyere, oszt ögyé! Nem akart lemönni a falat. Hát azé kaptam éty pofont, amé nagyon éhös vótam, me ojan szögény világ vót, tényleg azd gondóta szögény apám, tám mögöszöm az egész cipót, pedig nem öttem vóna mög útysé. De oszt asztám mék kevesebbed bírtam önni, mind amijen éhös vótam, mer itt akadozott a torkomon. De aszonta: ha nem ösző, kapsz még éggyet. Ez nagylán koromba vót, oszt mikó emesétem az ém mögbódogút férjem udvarót neköm: gyere je te énvelem — aszongya —, hogy né üssöm máskő apád rád.

(Visszatérve a locsolkodáshoz, vízzel vagy kölnivel locsolkodtak?)

— Vízzé, dehogy vót, aranyos, kölni akkó! Csak tiszta vízzel mög a vödörbü rám öntöttek, mög möglocskótak, vagy a markunkat tartottuk. Öntöttek éty kis vizet, kölnit nem is láttunk még a szömünke se. Dehogy vót kölni, még véletlen sé. Akkó még divat vót, asztám mám mikó fölnőtteb vótam, hogy másnapján a fiúg gyüttek, harmadik napjám mög mink möntünk. Akkó mink is összeszödelőcköttünk lányok, oszt möntünk a fiúkat .. oszt mink is jó a vödörré möglocsőtuk űket, útyhoty cirkuszótunk tényleg lé-föl a faluba.

(Kinn az udvaron ?)

— Kint az udvaron, oszt akkó nevetés vót, cihogás is, és íty csinátuk. így műt ez az ünnep el. Nagyon szép vót, felejthetetlen ez mind.

309