Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)

Sz. Bozóki Margit–Szabó József: Nyelvjárási szövegek a szegedi kirajzású vajdasági Temesközből

hőmérségletihön attak ászt a vizet. Körübelü tutta, hogy éty szakajtó liszthő mennyi visz köll, mennyi só köll. Éty fé maroknyi sót töttek, asz tutta, lioty kis fé marékka az éppen éty kényérhön való. Asz körülbelü éggy öt-hat kilós kenyér vöt. És asztám mikor a kovász mökkelt, összekeverték abba a fateknyőbe, mer az vót régebben fateknyő, abba összekeverték, jó kidógoszták. Akkor ászt hagyni | hatyták kelni. Hát vót ojan ház, ahun kicsit hidegeb vót, ot továp két. Ahum melegeb vót ... De töbnyire vagy az ágyba hejösztég bele, vagy vótak azok a banyakemöncék, oszt akkó oda a patkára. Akkó ot letakarta, jó kidógoszta, kigyúrta az asszony. Hát fél óráig nem, nem bírta kigyúrni, hotyha két-három kenyeret sütött. No oszt mikor asz kész vót, letakarta, akkó várt. Azideig bekészítötték a tűzrevalót, vagyis a fűtenivalőt. Hát ki köllött elsőbb a pömyét szönni. Vót ojan falapát, kinek vaslapát | szép lapos. Kihúzgáták a pörnyét, asztán szalmacsóvát csinátak, akkor ráraktak szárizéköt, akinek vót szöllővenyigéje, asztat, vaty hát ami, ami kerűt, szalma, repceszalma vagy bármi na, ami ékhető. Na mikor asztat nészte, hogy ... Vót éty piszkafa, úty híjták. Mökpiszkáta jaz ajját. Ha nagyon szikráddzott az ajja, akkor az má jó vót, akkó be löhetöt tönni a kenyeret. Akkor kiszaggatta, és a szakajtóba ruhát terítött. Akkor az ottan | szépen hatyta még addik kelni, még éty két-három lángost möksütött a gazdaasszony a családnak. Mikor asz kész vót, akkor ászt szépén lapátra tötték, oszt akkor ráborította ja szakajtóbúi a kényért, ászt akkor be sorba a kemöncébe. Ki hármat, ki négyet, ki mennyi családdá vót. Na akkó mögnészte az asszony az órát. Két óra hossza köllött, hogy möksűjjön a kenyér.

(Mit tettek a kemence szája elé?)- Hát vót az az előte. Vót, vót, akinek vazsbúl vót, vót, akinek még úty szűtek vesszőt, és akkó azd betapasztották jó sárral, és akkó azd betámasztották. Oszt akkó nem bántották két óra hosszáig a kenyered benn. Mikor a két óra hossza léteit, akkor benézött a gazdaasszony, akkor mán úgy átak a kenyereg bent, hogy alik tutta osztán kiszönni a kemönce száján. Kiszötte, és akkor az vót a szokás | nem hogy mingyá pócra, nem tóm mi, hanem vótak azok a régi fajta | mink úgy montuk, csalánzsák. Léterítöttük a fődre, mer akkor nem vót padlós szoba. Fődre, oszt akkor szépen oda ráraktuk a kenyeret. Az a jó szag, ami abbú úgy illatozott! Kiszötte onnan, oda az a jó szaga vót. Akkor oszt | hosztunk vizet. Vót, aki a kézivé mozsdatta mög. Vót, akinek vót kefe vaty tolsöprű, ki hogy. Akkó ojan szép fényössek vótak a tetejei. Hát akkor oszt osztán lehetett a családnak hozzálátni a jó parasztkenyérhön, házikenyérhön.

(Hogyan készült a láingos?)

— Lángos? Az ntikó mökkét a tészta, mikő kiszaggatta a gazdaasszony a kenyeret, belerakta szakajtóba, dirékt vótak szakajtóruhák, akkó csillát pan kis cipófélét, nyútófává ényútotta, rátötta ára ja sütőlapátra, ászt úgy a láng előtt, ott a lángon, ott a fenékön — nem tepszibe —, ot möksűt, pszt úty főhójagzott, ojam magos, hogy | oszt finom. Mikör asz kész vót, kivötte, mögzsíroszták, möksószták, az éggy elsőrendű eledel vót.

288