Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)
Barla László: Szentes igazgatása az 1848/49-es forradalomban
a birtoktalanok kihagyása némi tétovázást szült. Azonban az összeírás folytatásakor a létszám folyvást gyarapodott: április 18-án már 5 gyalogos, 1 lovas és 1 vadász század állt talpon — ez utóbbiak főleg a városi intelligencia köréből kerültek ki —, és kezdte meg a kiképzést. Fegyvert egyelőre nem tudott küldeni a honvédelmi miniszter. Május 3-án megalakult Csongrád Vármegye Központi Bizottmánya, s ezzel a közcsendi választmány működése fölöslegessé vált. Már április 19-én a szentesi népgyűlés is megválasztotta a 86 tagú nagyválasztmányt, amely a váltsági ügyek megvitatására alakult ugyan, de tulajdonképpen a képviselő-testület szerepét töltötte be. Kárász Benjámin főispán a tanács kérésére magára a városi tanácsra ruházta a nemzetőrség igazgatását, az pedig egy öttagú választmányt bízott meg — a főbíró elnökletével — ezzel a feladattal. Minthogy a közcsendi választmány eddig is a városi tanáccsal karöltve dolgozott, s végrehajtó szervül eddig is a tanácsot használta fel, ez a változás nem jelentett zökkenőt a szervezésben. Május 28-án a szentesi nemzetőrség letette az esküt, és átvette a honvédelmi minisztérium küldeményét: 300 szuronyos puskát, 3600 töltényt és 3 csomag gyutacsot. Az ünnepélyes eskütétel alkalmából nyolc gyalogos, két lovas és egy vadász nemzetőr század (800 fő) sorakozott fel a zászlók alatt, nemzetiszínű karszalaggal és kokárdával.5 A jelenlévő főispán, Kárász Benjámin elégedett lehetett a zeneszóra felvonuló egységekkel. Mind birtokosok voltak: telkes gazdák, iparosok, ház- tulajdonosok, valamint értelmiségiek. A tanult emberek a századok élén masíroztak, és büszkén viselték tiszti jelvényeiket. A szentesi nemzetőrség egyelőre a birtokos rétegek rendfenntartó eszköze lett. A birtoktalanok csak az asszonyok és a gyermekek között éljeneztek; rájuk majd akkor kerül sor, ha a harctérre kell meneteim. A forradalom és a váltság Amikor a március 21-ei népgyűlésen a nép az úrbéres viszonyok megszüntetését éljenezte, bizonyára mindhárom jogász — Boros Sámuel, Hadzsy György és Horváth Ferenc — fejében megfordult a nagy kérdés: mi lesz az örökváltsággal? A március 21- ei tanácsülésen éles vita robbant ki: ugyanis a jelenlévők egy része a szerződés teljesítését, más része a félretételét pártolta, a harmadik része pedig a barátságos egyezségre hajlott. Végül kiküldték Borost és Hadzsyt, hogy puhatolja ki a grófok szándékát. A hallgatás jónak látszott, mert az országgyűlés még nem döntött a megváltakozott helységek ügyében. Csongrád megye konzervatív követe, Babarczy Antal a hátralévő váltságösszeg elengedését követelte. Mások is azzal érveltek, hogy éppen a legiparkodóbb jobbágyok lennének büntetve, ha a váltságteher továbbra is fenntartatna. Végül az 1848: XII. te. a megváltakozott helységekről kimondta, hogy róluk „a körülményekhez képest a minisztérium fog igazság és méltányosság szerint intézkedni . ” Boros és Hadzsy küldetése nem járt sikerrel: nem tudtak találkozni a grófokkal, így a közvetlen tárgyalások kapuja továbbra is zárva maradt. Ugyanakkor új lehetőség kínálkozott. Április 15-én olvasták föl a tanácsban Mezőtúr megváltakozott város levelét, amely — éppen a hasonló helységek bizonytalan állapotára hivatkozva — tanácskozásra hívta össze Szarvasra az érdekelt városok és községek képviselőit. Az április 19-én tartott népgyűlés Nagy Józsefet, Horváth Ferencet és id. Lakos Andrást küldte el a megbeszélésre, de már a határozat előtt kijelölte a 86 tagú nagyválasztmányt a váltsági ügyek tárgyalására és javaslat készítésére a népgyűlés számára. A teljes névsort az 1551/1848. sz. tan. ír. tartalmazza. 28
