Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)
Dáczer Károly: Válogatott részletek a kincstári dohánykertészségek 1843–44-es telepítésének eredeti dokumentumaiból
feleslegessé váltak a válogatásra, csomagolásra, szállításra és megőrzésre vonatkozó intézkedések. Idővel azonban egyre kedvezőtlenebb jelenségek léptek fel, és ezek végül is az Appaldó létét fenyegették. Kitűnt ugyanis, hogy a készletek egyre fogytak, és még kedvező termés esetén sem sikerült azokat a kívánatos szintre emelni, különösképpen amikor megmagyarázhatatlan módon szinte egyidőben a különböző gyárakban nagy levélkészletek égtek el. Akadtak azután a szállításra olyan vállalkozók, akik kötelezettségüknek nem tettek eleget, s emellett vagyonnal sem rendelkeztek, mellyel az Appaldót a szerződés nem teljesítése miatt kártalaníthatták volna, így jelentős pénzbeli veszteséget okoztak. Előfordult az is, hogy a versenytárgyalások előtt a vállalkozók egymás között megállapodtak, és ez kedvezőtlen eredményekhez vezetett, vagy pedig túllicitálták egymást ajánlataikban, melyeknek azután csak jelentős hátránnyal voltak képesek eleget tenni, úgyhogy az 1835. évben elnézően kellett kezelni a szállítók kötelezettségeit, hogy ne kelljen tönkretenni tekintélyes bécsi kereskedő cégeket. A szabad verseny útján történő beszerzés azonban mindenekelőtt azzal a hátránnyal járt, hogy csak egy személy vásárolhatott dohányt, és ezáltal diktálhatta az árakat; ennek következtében a termelés évről-évre csökkent, úgyhogy végül is a szükségletet nem sikerült fedezni, és az Appaldó a legnagyobb zavarba került. A pillanatnyi zavaron jelentős mennyiségű külföldi dohánylevél felvásárlásával segítettek; egyúttal gátat vetettek a szállítók mesterkedéseinek, melyekkel kölcsönösen tönkretették egymást, és intézkedéseket hoztak, hogy hasonló jelenségek meg ne ismétlődhessenek. Az 1836. esztendőben ugyanis bevezették a kézi felvásárlást mindenkitől az országban, és így minden egyes termelőnek lehetősége nyílott arra, hogy termékeit előre nyilvánosságra hozott árakon az Appaldőnak adja el, hacsak nem volt lehetősége arra, hogy azokat előnyösebb feltételek mellett értékesítse. Az ezzel kapcsolatban figyelembe veendő elveket az 1836-ban nyilvánosságra hozott közlemény tartalmazza, melynek egy másolatát bátorkodom mellékelni. Minthogy az országban uralkodó viszonyokat egyáltalán nem ismerték, és túlságosan rövid beváltási időszakot állapítottak meg olyan hónapokban, amelyekben négy ünnep is megszakítja a munkát, mégpedig függetlenül a legfontosabb vásárok időpontjától, a bizottság nem tudta volna fedezni a szükségletet, ha nem alkalmaztak volna egyidejűleg egy vállalkozót, aki a dohányleveleket begyűjtötte, raktározta, bálázta és szállította. Ezen eljárás segítségével 1839-ig nemcsak a szükségletet sikerült fedezni, hanem három évre szóló készletet is gyűjtöttek, és ez az Appaldót képessé tette arra, hogy kivárja a kedvezőbb terméseket, és csekély termés esetén korlátozza a felvásárlást, hogy a külföld rendszeresen fedezhesse szükségletét. Ily módon 1839 óta a szokásos, külföldre irányuló szállítások mellett jelentős tételek kerültek vétel útján Franciaországba, és ezekért jelentős összegek jöttek az országba. Az 1836 óta tetemesen növelt dohánytermesztés ellenére úgy tűnik azonban, hogy pillanatnyilag ez a termelési ágazat megtorpant, s ehhez bizonyára hozzájárultak a következő okok is: Először is időjárási viszonyok folytán két év óta kedvezőtlenek voltak a termések. 213
