Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)

Ruszoly József: Nemzeti bizottságok és önkormányzatok Csanád–Arad–Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék intézménytörténetéhez (1944. szeptember–1945. május)

hogy az ott székelő katonai parancsnokságok intézkedjenek a hirdetmények kifüggesztése iránt, erre azonban a másnapi események folytán sor már nem kerülhetett.

Ezeken az értekezleteken a vármegye ideiglenes székhelye tekintetében telefonérdeklődés és előzetes információk alapján arra a megállapodásra jutottunk, hogy Szeged túlzsúfolt, valamint úgy katonai, mint civil hatóságokkal kitelepítés folytán túlzsúfolt Szeged-Felsőközpont [Balástya] és Szatymaz is, miért is a vármegye ideiglenes székhelyéül Kisteleket jelöltük meg, amit a vármegye főispánja telefonbeszélgetésben Horváth Béla államtitkár úrnak be is jelentett, amit az államtitkár úr Öméltósága a telefonbeszélgetés alkalmával jóváhagyólag tudomásul is vett. Ide és Kistelek túlzsúfoltsága miatt a közeli Kiskunfélegyházára lettek tehát irányítva a távozási engedélyt nyert és nyerendő közigazgatási tisztviselők és állami alkalmazottak azon célból, hogy az egész törzs és tisztviselői kar és az egyéb alkalmazottak együtt maradjanak, és együtt legyenek a visszamenetel vagy a további disposíciók érdekében. A vármegye alispáni hivatala a fentiek szerint ide volt ideiglenesen települendő.

Időközben az OM-irattár elégetését megkezdtünk.

Ezen napok alatt a járási főszolgabírák, községi elöljáróságok, sőt állami hivatalok is érdeklődtek, mikor áll be az a helyzet, hogy székhelyüket elhagyhatják. Az állami hivatalok vezetőit általánosságban az alispán tájékoztatta és részletes utasítások végett a szakminisztereikhez irányította, a közigazgatási tisztviselőkkel és alkalmazottakkal pedig közölte, hogy a hatóságok vezetői és szűkebb törzskaruk a hadműveleti kormánybiztos úrtól vett utasítás értelmében székhelyüket csak akkor hagyhatják el, ha a várost vagy községet az ellenséges támadás közvetlenül fenyegeti;: hogy a harcoló alakulatok előtt távozhatnak csak, nem maradván utánuk már más vissza, mint a csendőrségi és rendőrségi karhatalom, amely Asztalossy vezérőrnagy úr utasítás[a] folytán legutolsónak távozik. Ezen utasítások szem előtt tartásával érkezett be 22-én délután a battonyai járás főszolgabírája, a nagylaki szolgabírói kirendeltség vezetője, e napon érkezett értesítés arról, hogy a mezőkovácsházi járás főszolgabírája eltávozott, és e napon vette az alispán az eleki járás főszolgabírójának a vasút közvetlen telefonja útján közvetített jelentését, hogy az Eleken át utolsónak visszavonuló páncélos csapat parancsnokával érintkezést talált eleki postamester a községből való távozásra már attól engedélyt kapott; a távbeszélő vezetéket elvágta, miért is a főszolgabíró a járás székhelyét Elekről a járás területén lévő Medgyesegyháza községbe helyezte át, ahonnan a járási leventeparancsnokságnak Békécsabára felettes parancsnokságához küldött küldönc útján szerzett parancs tudomásul vétele után, amely szerint a járási leventeparancsnokság Kecskemétre menjen, Medgyesegyháza községből Orosházán át Szentesre távozott, s jelentkezett a kormánybiztosságon.

Az ellenséges nyomás főképp a vármegye keleti részén mindjobban erősödött, Battonya már tűz alatt állott és Csanádpalotáról is jelentés érkezett, hogy a határ felé partizánok tapogatóznak előre.

23-án délután, este és éjjel a súlyos helyzetre tekintettel az egész vármegyei tisztikar a vármegyeházán permaneciában együtt maradt. Este nyugtalanító hírek érkeztek a vármegye keleti részéből, és Battonya távbeszélőn keresztül értesítette az alispánt, hogy az ellenség a község alatt van. Az alispán Mezőkovácsházáról kívánt tájékozódást szerezni, azonban a m.kir. posta központja már nem működött, és helyette

165