Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)
Magyar László: Szabadka és környéke közép- és török kori kézművességéről
oklevelek. Vagyis az 1407—1428 közötti évek azt az (átmeneti) időszakot jelentik, amikor a már piachellyel rendelkező (fejlett?) falu — még stabilabb és vonzóbb piackörzettel — mezővárossá alakul át. Megnehezíti a vizsgálódást az, hogy nem ismeretes előttünk milyen nagyságú mezővárosról van szó. Ha Sazbadkának faluszerű nagysága volt, akkor lakosainak száma 100—150 fő (20—30 háztartás) között mozoghatott.44 A településtörténeti felmérésekből kölcsönzött adatokból azt is említettük, hogy az ország falvainak lakosságátlaga az 1400-as évek elejétől 86 lélek (17—18 háztartás) körül volt. De elképzelhető, hogy Szabadka mezőváros (mint e városok átlaga) 4—5-ször volt nagyobb a falvak átlagánál, vagyis kb. 340—430 lakossal rendelkezett. Minthogy a mezővárosok lakosságának 15—20 százalékát iparosok képezték, megközelítőleg meghatározható Szabadka és Tavankút mezővárosok kézműveseinek egyenkénti létszáma: valószínűleg 51 és 86 között mozoghatott az iparosok száma a XV. században. Tovább kísérve az eseményeket, szorosan kötődik a témakörhöz Sebastianus (Sebestyén) szabadkai kereskedő neve, aki arról nevezetes, hogy 1460-ban esküvel tanúsította, hogy 6 éves fia Újlakon Kapisztrán János ferences szerzetes sírja előtt meggyógyult.45 Szabadkára és környékére eddig közel hatvan középkori oklevél került elő. Felkeltette a figyelmünket, hogy ezekben itt-ott gazdasági vonatkozású adatokra bukkanhatunk. 1462-ben Mátyás király anyja, Szilágyi Erzsébet többek között az alábbi helységek és puszták birtokában volt: Gywrge, Baymok, Napfen, Chontafeyer, Bwdakwtha, Pathyr birtokok, továbbá Paly puszta stb.46 A latin nyelvű dokumentumban olvasható, hogy e területek „...minden haszonvételükkel és összes tartozékukkal ... szántókkal, termőföldekkel, rétekkel, mezőkkel, legelőkkel ... szőlőkkel ... vizekkel, folyókkal, halászóhelyekkel, halászati jogokkal és vízfolyásokkal, malmokkal és malomhelyekkel ...” került Szilágyi Erzsébet tulajdonába. Az említett sorok többek között a kézműipar jelenlétét tükrözik e vidéken, de ilyen adataink vannak a Szabadka és környékére vonatkozó 1481., 1502., 1504., 1506. évi oklevelekben is.47 Arra is gondolhatnánk, hogy e felsőbb helyen kiállított oklevelek egyes részei sablonszerűén készültek. Azonban az eddig, s az alábbiakban felsorakoztatott tényekből az következik, hogy a középkori kézművességnek e vidékén mély gyökerei vannak. A kézművesek a középkorban családnevükben is őrizték foglalkozásukat.48 Ugyanis a mesterség, a foglalkozás többnyire öröklődött a családban. A mester fia általában könnyebben szerezhette meg a mesteri rangot. Ez a kiváltság arra serkentette a mestereket, hogy családon belül folytassák az ipart. A foglalkozásnevekből (mesterségnevekből) alakult személynevek leginkább a dézsmalajstromában — amely közel négyezer jobbágynevet tartalmaz — elsősorban Varga, Szabó és Kovács nevű lakossal jóformán minden faluban találkozunk.49 A Bodrog megyei Tótfalu 122 családja közül 21 jobbágynak Varga volt a vezetékneve. Egyébként a Bodrog megyei falvakban az említetteken kívül gyakrabban előfordulnak a Mészáros, Mónár, Csapó foglalkozásnevek, Bács megyében pedig a Varga, Szabó, Kovács nevek mellett a Fazekas, Szekeres, Pintér, Csapó, Mónár, Kőműves stb. mesterségnevek. Csongrád megyében ugyanakkor sokkal ritkább a Varga és Szabó, de gyakoribb a Faragó, Szekeres, Fazekas, Mészáros, Pintér vezetéknév. A foglalkozásnevekből 44 SZABÓ ISTVÁN 1971. 197. 45 Ferences Levéltár, Budapest, 1940. Föl. 44., 56. In: FÜGEDI ERIK: Kapisztranői János csodái. A jegyzőkönyvek társadalomtörténeti tanulságai. Századok, 1977/5. 847—894. 46 Magyar Országos Levéltár, Dl. 15 703. 47 Magyar Országos fevéltár, Dl. 18 514., Dl. 88 872.. Dl. 88 902.. Dl. 88 950. 4* BÍRÓ fERENCNE-CSORBA CSABA 1985. 61. 49 SZABÓ ISTVÁN: JJács, Bodrog és Csongrád megye dézsmalajstroma 1522-ből. Budapest. 1954. 7. (A továbbiakban: SZABÓ ISTVÁN 1954.) 13