Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 20. (Szeged, 1993)

Emlékőrző köztéri alkotások

Közvetlenül Dankó Pista halála után, 1903 áprilisában mozgalom indult, hogy a híres nótaköltő alakját szoborban örökítsék meg. Pósa Lajos, a nótaköltő halálában is hű barátja állt az országossá terebélyesedett mozgalom élére. O adta át a közadakozásból készült szép szobrot a város közönségének. A világ — talán máig — egyetlen cigányszobrát bensőséges ünnepség keretében avatták. A szegedi dalárda König Péter vezényletével Dankó-nótákat énekelt, azt követték az avatóbeszédek. A város nevében Lázár György vette át a szobrot, majd a szegedi cigánybandákból összeállt népes zenekar hegedűin sírtak föl a nótaköltő örökszép dalai. Dankó márványemlékét eredetileg a Stefánián állították föl, a folyóparthoz közeli részen, a színház bejáratának tengelyében, Erzsébet királynő mélázó szobrának közelében. Fejtörést okozott ez a városatyáknak, volt is hosszú vita, huzavona ebből, miként fogadja majd a hírt Bécsben a császári udvar, hogy egy cigány szobra kerül a felséges asszony emlékművének társaságába. Pósa Lajos sziklakemény kiállása döntötte el végül a dolgot „Annak ott kell állni a vízparton, ahol nézheti, amint „habra hab siet”, és láthatja, hogy „most van a nap lemenőben”.

Margó Ede Dankó-emlékműve Szeged egyik nevezetessége lett. Móra Ferenc már fölállítása napjaiban megjósolta, hogy a városnak „büszkesége lesz ez a szobor minden szobor közt. Éppen ez a cigányszobor. Ezt megnézi minden vendége mint nevezetességet, és sok minden egyébbel kibékül itt nálunk, ha kultúrember. Tessék elhinni, hogy ma ez a cigányszobor a legnyugat-európaibb dolog Magyarországon. Éppen ez a cigányszobor.”

Margó Ede — ahogyan Lyka Károly jellemezte: a hegedűs szobrász — líraian formált szép, romantikus szoborban rótta le tiszteletét a nótakirály előtt. Csak a márvány árát fogadta el tiszteletdíjként. Monolit jellegű, egy darabból faragott szobor. Margó érezte, hogy plasztikailag ki kell fejeznie a dalköltő lelkének mélységeit, a merengést, az elmélyedést, a borongást és az átcsapást a hasadó, daliás jókedvbe. Igyekezett szakítani az emlékműformálás korabeli közhelyeivel, Dankó alakját nem helyezte talapzatra, hanem szinte természetes viszonyba hozta a közvetlen környezetét jelző motívumokkal, bátran vállalva ezzel a markánsan megnyilvánuló festői hatásokat is. A hegedűjét pengető, elmélázó nótaköltő mögé nyíló vadrózsabokor szomorkásán földre rogyó kötegeit mintázta, vésője nyomán csipkefinom részletek és nagy fölületekben lágyan elomló formák teremtik meg a szobor mélabús hangulatát.

A második világháború után a Stefánia-ligetben mártír-emlékműveket kívántak idehelyezni, áttették a szobrot mai helyére a Hungária Szálló elé, ahol — ez is ritka példa — minden tekintetben megfelelő elhelyezést nyert.

A híres-nevezetes szobor történetéhez hozzátartozik az a tréfás magyarázat, amely szerint a dalköltő mindannyiszor megpengeti hegedűjét, valahányszor szűz lány megy el előtte.

Dankó Pista (1858—1903) dalköltő, cigányprímás

lr.: SZN 1912. szept. 10., okt. 20, 22.

DM 1956. szept. 16., 1969. okt. 30..

1978. ápr. 9.

Művészet 1910. 4. sz. 171.

Sz. Z. i. m. 90.

Csongor Győző: Dankó Pista. Emlékkoszorú a nagy

nótaköltő születésének centenáriumára. Szeged, 1958.

P. L.: Szeged 94.

Szeged története 3/2. (A szobor fotóját színesben közli;

188. sz. kép).

47