Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 20. (Szeged, 1993)
Emlékőrző köztéri alkotások
47. sz. főút, OKGT Ipartelep BARANYÓ SÁNDOR: 168-AS KÚT EMLÉKMŰVE Készült 1979-ben Sgraffito Vasbeton, 600x200x30 cm, a sgaffito mérete megegyező Az emléktábla mérete 80x130 cm, 160x200 cm-es építményen A hírhedt olajkúttűzre emlékeztet, a 168. sz. kút lángjai 1969. december 19. és 1970. január 16. között fékezhetetlen erővel lobogtak. A sgraffito ezt az eseményt idézi meg. Az emléktábla szövege: HŐSIESSÉG, TUDÁS S BÁTORSÁG KÜZDELMEINEK SZÍNTERE EZ A HELY. ITT GYŐZTEK TŰZOLTÓK, OLAJBÁNYÁSZOK. KATONÁK, SZOVJET OLAJBÁNYÁSZOK SEGÍTSÉGÉVEL, A LEGNAGYOBB MÉRETŰ MAGYARORSZÁGI KÚTKITÖRÉS TOMBOLÓ ERŐI FÖLÖTT. 1969. DECEMBER 19.-1970. JANUÁR 16. Hív.: S. gy. * 4= Tisza Lajos krt. déli végződésében SEGESDI GYÖRGY: ÁRVÍZI EMLÉKMŰ (234) Avatták 1979. március 12-én, építész Takács Máté Krómacél, magassága 12 m, a talapzat fekete gránit burkolatú Egy árvízi emlékmű fölállításának ötlete a várost rombadöntő árvíz pusztításának 50. évfordulóján vetődött föl először. A Délmagyarország hasábjain 1968. március 16án Fehér Kálmán újságíró elevenítette föl az emlékműállítás ötletét, fölvetve, hogy a szegedi nagyárvíz közelgő százéves évfordulójára elkészülhetne. Érvei között nem a tragédiára való emlékeztetés szerepelt, hanem az a tény, hogy a modern nagyváros megszületését ettől kezdve számíthatjuk. „Az árvízi emlékmű úgy állít majd emléket az egykori tragédiának, hogy nem siránkozik a száz évvel ezelőtt volt hatalmas csapás miatt, hanem inkább azt mutatja meg az utódoknak, hogy mire volt képes ebben a [...] száz esztendőben — munkában, építésben, tettekben és harcban — a szegedi ember, a szegedi géniusz.” „Mire 1979. március 12-ét írunk, már áll a kőbe- faragott vagy bronzba öntött alkotás, hirdetvén elődeink tiszteletét és Szeged dicsőségét.” Előbb azonban soha nem tapasztalt árvíz és nyomában mérhetetlen emberi próbatétel következett az 1970-es év tavaszán, minden idők legnagyobb tiszai árvize. A veszedelem elmúltával halaszthatatlan teendő volt a várost védő partfal megerősítése, újjáépítése. Ezek a munkák 1973-ban indultak meg. Az emlékmű megépítésének javaslata — az 1970-es árvízi veszedelem friss emlékével — ekkortól újra előkerült. 1976 márciusában országos pályázat meghirdetésére került sor. Országos Vízügyi Hivatal, Szeged Megyei Városi Tanács és a Képző- és Iparművészeti Lektorátus anyagi fedezetvállalásával. Az emlékműnek az árvizekkel folytatott hősies küzdelmet, az emberi összefogás erejét, a város és a Tisza együttlétezésének jelképes megfogalmazását kellett kifejeznie. A pályázat sorsát az ekkor megalakult Árvízi Emlékbizottság egyengette. A pályázatra tíz élvonalbeli szobrászművész kapott fölkérést, En- gelsz József, Kis Nagy András, Kovács Ferenc, Kő Pál, a szegedi Lapis András, Melocco Miklós, Se- gesdi György, ifj. Szabó István, Varga Imre és Vígh Tamás. Közülük Kiss Nagy András, Varga Imre és Vígh Tamás visszaléptek a pályázattól. Az emlékmű helyét — több javaslat elvetése után — a partfal déli kapujában jelölték ki, ahol még mód nyílt az emlékmű környezetének megfelelő kiépítésére. A pályamunkákat 1976 júniusában bírálta el a zsűri. Segesdi György pályamunkája lett a nyertes, amely tisztán megnyilvánuló plasztikai gondolatával minden szempontból megfelelő megoldásnak ígérkezett. „Hullámvonalai a támadó természeti erőket, függőlegesei az emberi akaratot, helytállást sugallják. Szigorúan mértanias, fegyelmezett forma221
