Tanulmányok Csongrád megye történetéből 18. (Szeged, 1991)

Juhász Kálmán–Lotz Antal : Szerzetesek a csanád egyházmegyében a középkorban

házuk középpontja volt az akkori társadalomnak, találkozóhelye a katonai és polgári előkelőségeknek, vendégszeretű szállója a vidékről beránduló papoknak, tisztviselőknek, kereskedőknek. Nagy megtiszteltetésnek számított, ha valamelyik tiszttartót, hivatalnokot asztalukhoz is meghívták. A XVIII. század elején itt is nyitottak középiskolát. A jezsuita iskolarendszer forradalmian új volt a nevelés és oktatás területén. Nagy hangsúlyt helyeztek például a tornára és a vidám játékra is. Temesvárról vannak adatok, hogy lóháton kiment az egész diáksereg a játszótérre, vagy valamelyik erdőségbe. Egy másik újításuk a tanulmányi verseny-rendszer. Itt például nyilvános vitatkozásokat és vizsgaversenyeket rendeztek az aradi gimnazistákkal. Katzianer gróf, aradi parancsnok, annyira érdeklődött ezek iránt, hogy rendszerint saját fogatát küldte a temesvári jezsuitákért. Ami az alapítás korában a bencésekre, és a török hódoltság korában a ferencesekre áll, az érvényes az újjáalapítás korában jezsuitákra: Az egyházmegyében lelkipásztorkodás, iskola és köznevelés terén övéké az oroszlánrész. Amikor 1773-ban világszerte eltörölték a rendet, egyik tagja, Kő- szeghy László a csanádegyházmegyei klérusba vétette föl magát. Főpásztora megtette titkárnak, majd helynöknek, utána pedig ő lett a megye püspöke.

A XVIII. században nagyban folyt a telepítés, és ezzel kapcsolatban a plébániák alapítása. Ha végignézzük a török hódoltság alatt elpusztult és ekkor újból alapított plébániák papjainak névsorát, jezsuiták mellett különböző szerzetesekkel találkozunk. Nem felejthető, hogy a legnehezebb időben ők kezdték, végezték a lelkipásztorkodást, és tulajdonképpen csak Kőszeghytől 1806-ban alapított egyházmegyei papnevelde megnyitása után vette át, az egyházmegyei papság, fokozatosan a legtöbb plébánia lelkivezetését.

A három felsorolt szerzetesrenden kívül más rendek is működtek a Délvidéken, és kapcsolatban voltak a Csanádi püspökséggel. Még így, a levéltári adatok nagyobb részének pusztulásával is igazolható, hogy létezett női szerzetesrend is. A török kiverése után főleg pedig a XIX. században tevékenyen résztvettek a nőnevelés és a hitélet föllendítésében. Ennek, valamint az egyházmegyében letelepedett egyéb szerzetesrendeknek méltatása már nem ide tartozik.

27