Tanulmányok Csongrád megye történetéből 18. (Szeged, 1991)
Mátyás Sándorné Báthory Katalin : „Boldog korszak”. Németh László és Mátyás Sándor kapcsolata, összeállította és összekötő szöveggel ellátta: özv. Dr. Mátyás Sándorné Báthory Katalin
bátortalan és gyerekesen fogalmazott mondata ellenére is kitűnő stiliszta, s a szükséges dialektikával is rendelkezik a struktúrák jelentőségére építve — te organizáló és kritikai hajlamod s kutató, nyugtalan tehetséged. S abban, hogy Debrecenbe helyezi magadon-találásod színhelyét, Zsigmond Ferenc nevét is megemlíti és kiemeli a szellemi Debrecen pedagógiai humanizmusát, azt is sejtem, hogy a hitét megtartotta!! Gondviselésszerű, hogy harcosai mindig közülük kerülnek ki. Nagyon jól tudod, hogy nem magamra, sőt még nem is Sipka Sándorra gondolok, bár névtelen harcosoknak mi is megtesszük, abból a humuszból nőttünk ki, ahonnan egy magyar tábor toborzódhat s ahonnan vagyon és birtokszerző presbiter nagy- és dédszüleid is származnak. Közkatonákra s altisztekre is szükség van, nemcsak tábornokokra s vezérkarra. Tudod, mint primitív ember, babonás vagyok, s sokszor azt hiszem, de nem tudnám elemezni vagy hiteltérdemlő tudományos módon bizonyítani, hogy lelkibeállítottságunk, szellemi, vagy érzelmi hovatartozásunk sokszor eldőlt, hogy hol csordult a keresztvíz a fejünkre. Volt feleségem sok bűne mellett van egy érdeme: rajong Érted lányaival együtt a maga vagy a maguk módján. Nem véletlenül: származása magyarázza. Több mint húsz éve az lszony-oá hozott össze bennünket. Sipkát, ha jön hozzám látogatóba vakációja alatt, porba sújtom. Nemcsak azzal, hogy neki kellett volna Rólad írnia, hanem a magam tehetetlen — és tehet- ségtelenségemmel is, bár — a Világítótorony fordítására és a Virginia Woolf tanulmányomra egy kicsit büszke vagyok. De az a gyarló emberi hiúság, mikor a te piramis szilárdságú nagyságod érzem és szégyenkezéssel kell gondolnom még arra is, hogy ismeretségünk és méltatlan megvalósulása annak a szellemi vagy egyéb viszonynak, ami kettőnk közt lehetséges. Mindig a sors különös kegyelmének éreztem ismeretségünket, s életem legnagyobb áldásának, hogy figyelmedre méltattál, s hogy kedveseid közt tartassz számon. Ott voltam, mint a szolgalelkű Tisza István Tudományegyetem hallgatója, de mint a Kollégium107 fanatikus diákja a Déry Múzeum előadóestjén 1931-ben s 1932-ben is. De Hódmezővásárhely kellett, hogy magunk közt marasszunk. Emlékszem minden műsorszámra a patika inspekciós lakásában. Szegény Pákozdy Ferenc, az utolsó pillanatban törte a fejét Hozzád írt ódája bevezető sorain. „Németh, mint Goethe, László, mint az apám”, emlékszem hódolatára. A Vekerdy-könyv visszhangját nem olvastam, de illetéktelenektől hallottam róla. Kivel szemben kell megvédeni? Ellenük, akik kérdik, akiknek sérelmes az igaz szó. Reméljük, egyre kevesebben lesznek ilyen — „fogják meg, tolvaj”-át kiabáló bűnösök. Engem különben szívelégtelenségem ijesztő tüneteivel elzár a világtól. Nem segítenek a gyakori strofantin kúrák sem. Hiszem a Bodnárné-nak nagy sikere lesz, krimiszerűen izgalmas színmű. Nekem nagyon tetszett, csakúgy, mint az Aurél (Abodytól, Halász Gábortól, Napkelettől s minden egyébtől függetlenül), ezt mondanom sem kell. Már sem műfaji, sem 107 Eötvös Kollégium. 269