Tanulmányok Csongrád megye történetéből 18. (Szeged, 1991)
Mátyás Sándorné Báthory Katalin : „Boldog korszak”. Németh László és Mátyás Sándor kapcsolata, összeállította és összekötő szöveggel ellátta: özv. Dr. Mátyás Sándorné Báthory Katalin
30 Nagyon köszönöm Neked s Boriska néninek is a szentesi szíves vendéglátást — a családiasán eltöltött estét. Egy kis lelkifurdalást okozott — hogy Boriska néni beteg lábait s háziasszonyi energiáját ennyire igénybe vettük. Ha gondokkal is — a kis szimpoziont is megoldottuk este úgy, hogy a szépsége megmaradjon s a gondja eloszoljék. Az előzó', jól sikerült kecskeméti nap, az ott látott barátok, akik értem odautaztak, mely beszédesebbé tette a kelleténél — a régi tréfás kötekedést így kiélvezhettem kicsit, nem tudom nem sértettem-e meg vele mások érzékenységét, s a Te betegségbajok fokozta érzékenységed. Nánásival Nagykőrösig nagyon összebarátkoztunk, ha csak száz ember értene az országban, akit az írásaim így átjártak, már megérte ezt a negyven év szenvedést, de sajnos egy-kettő, ha van, s az is deresedőfajta. Edit lányodnak üzenem; itt Pesten át hallottam: betiltották az Illyésről, s Né- methről szóló szakdolgozatokat, állítólag sok szerepelt belőlük, (vagy, ha nem is sok, sokallják). Különben kaptam egy gratuláló lapot a „szegedi egyetemisták” aláírásával; ebből azt gyanítom, hogy nem bánták az meg átrepülést. A Ti házas dolgaitok, remélem megnyugszanak s ez visszaállítja — nem az egészséged, mert azzal nincsen nagyobb baj, — de az idegek stabilitását, amennyire az nálunk lehetséges. Jó tudni, hogy van egy ember a világon, akinek az az álma, (vagy az volt az álma), hogy a közelembe lakjék. Az efféle álmokat veszélyes a valósággal szembesíteni. Boriska néninek, Arankának add át kézcsókomat, a szentesi kollegáknak üdvözletem. Téged meleg barátsággal ölel. Budapest, 1965. dec. 5-én. Laci Kedves Sándor! 31 Kedves Sándor! Az Óesztendő utolsó napján én is kívánok neked a hányatott 1965 után nyugod- tabb, jó egészségben telő 66-ot. Aranka elhatározása nem volt meglepetés a számomra: rövid beszélgetésünket érkezésem után részben az tette a szép szentesi lentiét egyik nyomasztó epizódjává. De nem gondoltam,Ő maga sem jelezte, hogy a szakítás ilyen hamar bekövetkezik. Tanácsot ilyen helyzetben idegen nem ígérhet, már csak azért sem, mert ezekre az ügyekre nem észérvek döntenek. A legokosabb, amit tehetsz, az amit tenned is 238