Tanulmányok Csongrád megye történetéből 18. (Szeged, 1991)

Mátyás Sándorné Báthory Katalin : „Boldog korszak”. Németh László és Mátyás Sándor kapcsolata, összeállította és összekötő szöveggel ellátta: özv. Dr. Mátyás Sándorné Báthory Katalin

volna. Mindig külső abroncsok szorongattak. Belülről nem jött soha semmi. Jó ill usztráció volna erre életem őszinte története a bölcsőtől a mai napig. Ma már erőtlen vagyok arra is, hogy külső szorításoknak engedjek: csak októbertől idáig egy gyomorvérzés (hosszú kórházi fekvéssel és kezeléssel), hónapokig tartó homloküreg gyulladás, s még alig talpra állva, egy mellhártyagyulladás következményeit nyögöm. Megéltem a tanulás örömeit, de hogyan? Rossz tanuló voltam, csak torzóvá, haszontalan emberré váltam; arra gondolok, milyen tanár lettem. De hagyom az önéletrajzot, nem fárasztalak vele, most csak gratulálni akartam, s köszönetét mondani azért, amit Tőled kaptam, nagy hálával és sok, sok szeretettel:

Szentes, 1961. IV. 20.

Mátyás Sándor

16

Kedves Lacikám,

mutatja a toliam is, hogy már régen nem volt munkában. Semmit sem írok, viszont nem mondhatom, hogy nem dolgozom. Most a kétnapos szünetben leküzdöm elfogódottságom és megköszönöm kedves ajánlással megküldött legutóbbi könyved. Ha tréfás kedvemben volnék, boldog ünnepeket is kívánnék. Nemcsak azért, mert egy tanár számára az iskolai szünet mindig ünnep, a naptár is pirosbetűs napot mutat, de valahányszor jelentkezhetem levelemmel, mindig ünnepellek és ünnepelni akarlak. Még mindig olyan valószínűtlen előttem, hogy így megismerhettelek, hogy írhatok Neked, s megtisztelsz azzal, hogy kézjegyeddel, barátságod jelével állhat néhány könyved könyveim között. Érezhetted, hogy vásárhelyi együttlétünk folyamán hogy igyekeztem megszabadulni a közeledben érzett meghatottságtól, elfogódottságtól. Ahogyan teltek a hónapok, úgy éreztem, egyre jobban sikerült is. Baráti viszony, jó érzés nem is képzelhető el másképpen. Úgy éreztem, hogy közvetlenséged, emberi melegséged feloldotta bennem az idegent, közelebb kerültünk egymáshoz. Tudom azt is, hogy sokszor terhedre lehettem, mikor kicsinyes bajaim, egyéni gondjaim úgy közöltem veled, mint a legbizalmasabb baráttal szoktak. Azután évek következtek, mikor távol éltünk egymástól, elkerültünk Vásárhelyről. A köztünk kifejlődött jóviszony csodálatosképpen nem szenvedett csorbát. De nem tudom elfelejteni azt a napot, olyan szerencsétlenül végződött, amikor Szentesre látogattál. 1954 szeptemberében volt. Engem az elmúlt hónapok eseményei, szinte tragikusan alakult élet- körülményeim annyira megráztak, megviseltek, kiforgattak magamból szinte, hogy bármennyire örültem is jövetelednek, éreztem, hogy mindent az ellenkezőképpen csinálok, mint ahogyan kellene. Még mindig szégyenkeznem kell, ha fogadásodra gondolok. Szeretném, ha az a seb behegedne bennem. Szeretném hinni, hogy Te is megérted, hogy nem egészen rajtam múlott, ahogyan viselkedtem, bár tudom, hogy vi220