Tanulmányok Csongrád megye történetéből 18. (Szeged, 1991)

Mátyás Sándorné Báthory Katalin : „Boldog korszak”. Németh László és Mátyás Sándor kapcsolata, összeállította és összekötő szöveggel ellátta: özv. Dr. Mátyás Sándorné Báthory Katalin

volna. Mindig külső abroncsok szorongattak. Belülről nem jött soha semmi. Jó ill usztráció volna erre életem őszinte története a bölcsőtől a mai napig. Ma már erőt­len vagyok arra is, hogy külső szorításoknak engedjek: csak októbertől idáig egy gyomorvérzés (hosszú kórházi fekvéssel és kezeléssel), hónapokig tartó homloküreg gyulladás, s még alig talpra állva, egy mellhártyagyulladás következményeit nyö­göm. Megéltem a tanulás örömeit, de hogyan? Rossz tanuló voltam, csak torzóvá, haszontalan emberré váltam; arra gondolok, milyen tanár lettem. De hagyom az önéletrajzot, nem fárasztalak vele, most csak gratulálni akartam, s köszönetét mondani azért, amit Tőled kaptam, nagy hálával és sok, sok szeretettel: Szentes, 1961. IV. 20. Mátyás Sándor 16 Kedves Lacikám, mutatja a toliam is, hogy már régen nem volt munkában. Semmit sem írok, viszont nem mondhatom, hogy nem dolgozom. Most a kétnapos szünetben leküzdöm elfogó­dottságom és megköszönöm kedves ajánlással megküldött legutóbbi könyved. Ha tréfás kedvemben volnék, boldog ünnepeket is kívánnék. Nemcsak azért, mert egy tanár számára az iskolai szünet mindig ünnep, a naptár is pirosbetűs napot mutat, de valahányszor jelentkezhetem levelemmel, mindig ünnepellek és ünnepelni akar­lak. Még mindig olyan valószínűtlen előttem, hogy így megismerhettelek, hogy írha­tok Neked, s megtisztelsz azzal, hogy kézjegyeddel, barátságod jelével állhat néhány könyved könyveim között. Érezhetted, hogy vásárhelyi együttlétünk folyamán hogy igyekeztem megszabadulni a közeledben érzett meghatottságtól, elfogódottság­tól. Ahogyan teltek a hónapok, úgy éreztem, egyre jobban sikerült is. Baráti viszony, jó érzés nem is képzelhető el másképpen. Úgy éreztem, hogy közvetlenséged, embe­ri melegséged feloldotta bennem az idegent, közelebb kerültünk egymáshoz. Tudom azt is, hogy sokszor terhedre lehettem, mikor kicsinyes bajaim, egyéni gondjaim úgy közöltem veled, mint a legbizalmasabb baráttal szoktak. Azután évek következtek, mikor távol éltünk egymástól, elkerültünk Vásárhelyről. A köztünk kifejlődött jó­viszony csodálatosképpen nem szenvedett csorbát. De nem tudom elfelejteni azt a napot, olyan szerencsétlenül végződött, amikor Szentesre látogattál. 1954 szeptem­berében volt. Engem az elmúlt hónapok eseményei, szinte tragikusan alakult élet- körülményeim annyira megráztak, megviseltek, kiforgattak magamból szinte, hogy bármennyire örültem is jövetelednek, éreztem, hogy mindent az ellenkezőképpen csi­nálok, mint ahogyan kellene. Még mindig szégyenkeznem kell, ha fogadásodra gon­dolok. Szeretném, ha az a seb behegedne bennem. Szeretném hinni, hogy Te is meg­érted, hogy nem egészen rajtam múlott, ahogyan viselkedtem, bár tudom, hogy vi­220

Next

/
Thumbnails
Contents