Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
9. Megérkezés a lágerekbe A lágerekbe megérkezés a gyötrelmes utazás végén némi megkönnyebbülést hozhatott volna. Csakhogy nem egy helyen maguknak kellett megépíteniük a szálláshelyet. A sok hitegetés után itt már nem sok helye maradt a reménynek. A romos városok felépítése elképesztően távolinak tűnt. A lágerek berendezése messzi elmaradt az első világháborús lágerektől. Akkor Mikkelsen dán delegátus pl. a kramatorszkajai állapotokat így látta: „A Kramatorszkájában lévő foglyok legnagyobb része gyárakban dolgozott. A legnagyobb gyárban, a helyi fémárugyárban 930 emberünk volt munkán. Mintegy 30 foglyunk, aki a szláv légióba lépett be, külön barakkban volt elhelyezve. A gyár barakkjai központi fűtéssel, villanyvilágítással voltak ellátva, sőt a barakkokban fürdőszobák is voltak. Minden fogolynak fekvőmatraca és takarója volt. Barakkonként körülbelül 200-an voltak beszállásolva az Oroszországban székében szokásos kétsoros módon. A tisztasági állapotok tűrhetőek, a takarítás munkáját a foglyok végezték. Az étkezés saját szakácsok által ellátott konyhákon történt. A napi munkaidő 8 óra, a munkabér havi 45—75 rubel között és a foglyok munkaképességétől függ.”29 Pedig akkor még nem ismerték a „Legfőbb érték az ember” álszent jelszavát! 1. Karlovka fogolytábor „A karlovkai fogolytáborban már volt 3—400 hadifogoly: magyar, román, cseh, német stb. Az elhelyezésünk odarékezésünkkor szabadban, majd pedig egy nagy barakkban történt, ahol háromemeletes fapriccsek voltak. Szalmazsák nem volt, a priccsek szelezésdeszkából készültek és bizony pár hét múlva az ember csípője teljesen lefeketedett és kiromlott. Az ellátás a táborban rendszeres volt, csak nagyon kalóriaszegény és kevés volt, sokszor ehetetlen. Nagyon sok hadifogoly lebetegedett és leromlott. A fogolytábor kétszeres szögesdróttal volt körülvéve, szigorú őrség volt mind a sarkon és az oldalon.” (Imre István) „Volt egy lágerparancsnokunk, korábban főszakács volt, Csinger István budapesti, angyalföldi tót származású ember. A magyarokhoz nagyon kegyetlen volt. A németeket pártolta, sok embert becsukatott fogdába, meg a románokkal megveretett. Sok embertől elvette a kenyeret, ha nem ette meg az étkezdében és megverte, a kenyeret pedig odaadta a német foglyoknak. Később mikor a magyarokat külön választották, ő ott maradt a németek között.” (Szuromi József) 29 Baja—Pilch—Lukinich—Zilahi i. m. II. 273. 86
