Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
8. Kiszállítás az országból Hágai Egyezmény 8. cikkely: „A szökött foglyok fegyelmi büntetés alá esnek...” „Fegyelemsértő cselekményeik miatt velük szemben a szükséges megtorló rendszabályok alkalmazhatók.” Ilyen kollektív büntetés lehet pl. a zenélés eltiltása, a séta megvonása.” Genfi egyezmény 118. szakasza: „A hadifoglyok a tényleges ellenségeskedések megszűnése után minden késedelem nélkül szabadon bocsátandók és haza- szállí tandók.” „Na, egyszer valóban meg is kezdődött a szállítás, persze senki sem tudta hová, csak sejtettük. A foglyokból alakított fúvószenekar búcsúztatta azokat, akik elhagyták a lágert. Aztán nekünk is eljött az a nap, mikor búcsúztattak. Amikor megláttuk a vagonokat és a szuronyos őröket, már tudtuk igaza volt annak a katonának, aki ott osztrák földön azt mondta, mikor kérdezték tőle, mi lesz velünk? „Mit mondott Hitler? Mentek Szibériába!” Szegény Zrínyi Győző bácsinak még a cserkészbotja valahogy megvolt, őrizte, mikor a vagon előtt meglátta az orosz, elkapta tőle, a vagon alá vágta úgy, hogy kettétört. Ővele egy vagonban voltam. Ha valaki azt merte mondani „kivisznek”, az olyan dühös lett, hogy lehet ilyet mondani! „Majd Vörös János Pesten átvesz minket.” De mikor Szolnok felé jártunk, már ő is feladta a reményt. E szomorú utazás a Kárpátokon keresztül történt. Valahol itt kivagoníroztak és egy lágerba hajtottak. Itt még volt egy osztályozás, a gyengébbeket kiszedték. Anyaszült meztelen kellett az orosz orvosnők elé menni a két kart feltartani, nem-e a hóna alatt van az SS tetoválás, azok csak röhögtek. Ebből a lágerből rendkívül szigorú őrizet mellett hajtottak a széles (vágányú) nyomtávú vagonokba, még golyószóró is volt az őrségnél. Meg kellett még említenem, hogy Győző bácsival itt is egy vagonba kerültem. Rövidesen feljött egy orosz motozni. Győző bácsinak még mindig volt egy körömollója. Felnyúlt a vagon sarkába, a deszka közé dugta, az orosz meglátta, oda ment és elvette, kivágta az ajtón. Szegény Győző bácsinak meg adott akkora pofont, hogy elterült a vagonban. Ezután már ő is el volt keseredve. Ez az utazás szörnyű volt. Annyi embert zsúfoltak össze, hogy alig tudott a kopasz padlóra lefeküdni. A szükséglet végzéseire a sarokban vágtak egy lyukat a padlóból, azon lehetett végezni. Ivóvíznek betettek egy olajos vashordót, amiben a víz a melegben megposhadt, mert ekkor már május vége volt. Ha megállt a vonat kiabáltunk, hogy vizet, erre az volt a válasz, hogy az őrök a vagontetőn szaladoztak, nem-e valahol felbontották. Igazán az állatnál alantasabb sorba süllyesztették az embert, akire azt mondták a háború után nagy szükség lesz. Ilyen szörnyű kínszenvedések közt értük valamikor június elején Karlovka kis városhoz.” (Berta Imre) „Pozsonyban bevagoníroztak bennünket, a dátumra sem emlékszem, de már igen meleg volt. A szerelvény lassan haladt az országon át. Közben állandóan különböző hírek terjedtek a hazaengedéssel kapcsolatban. Legmeggyőzőbb volt, hogy Debrecenben már hallottuk, hogy az új magyar kormány ott van. A vagonból kidobott papírjainkból tudom, hogy 4 nap múlva értünk Pozsonyból Budapest Rákosra. 1945. május 15-én Alagon a vasútállomáson volt a szerelvény, 1945. május 19-én Szolnokon voltunk. Az útirány Püspökladány volt. 81
